Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Októberben is folytatódott az infláció csökkenése Romániában

Októberben is folytatódott az infláció csökkenése Romániában Gazdaság

Októberben folytatódott az infláció csökkenése, az éves ráta idei mélypontjára, 2,2 százalékra mérséklődött – közölte az országos statisztikai intézet. Szeptemberhez képest a fogyasztói árak 0,2 százalékkal emelkedtek októberben.

Hirdetés
Hirdetés

Tavaly év végén 4 százalék volt az éves infláció Romániában, amely májusra 2,3 százalékra mérséklődött, majd ismét növekedni kezdett, júliusban elérte a 2,8 százalékot, majd ismét fokozatosan csökkent.

Tavaly októberhez képest leginkább az élelmiszerek drágultak,  4,34 százalékkal kerültek többe, a szolgáltatások fogyasztói árindexe 2,85 százalékos volt, míg a nem élelmiszereké 0,6 százalékos.

A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa augusztus eleji monetáris politikai ülésén 25 bázisponttal, 1,5 százalékra mérsékelte az alapkamatot, ami újabb történelmi mélypontnak számít. A jegybank az idén 2,7 százalékos, 2021-ben 2,5 százalékos inflációra számít, ami illeszkedik a jegybank által kitűzött 1,5-3,5 százalékos célsávba.

A krumpli és a bőr lábbeli ára, valamint a lakbér nőtt a legnagyobb mértékben

A krumpli és a bőr lábbeli ára, valamint a lakbér nőtt a legnagyobb mértékben októberben, olcsóbbak lettek a déli gyümölcsök és a repülőjegyek.

A dokumentum szerint az októberi lakbérek átlagosan 0,49%-kal magasabbak voltak, mint a szeptemberiek, tavaly decemberhez képest pedig 2,32%-kal emelkedtek. A légi közlekedési szolgáltatások októberben 16,41%-kal csökkentek szeptemberhez, és 8,36%-kal 2019 decemberéhez képest.

A bőr lábbeli ára októberben 0,85%-kal volt több, mint az előző hónapban, és 1,79%-kal emelkedett decemberhez viszonyítva. A hűtőszekrények és fagyasztók 0,02%-kal olcsóbbak lettek októberben szeptemberhez képest, de 2019 decemberéhez képest 1,64%-kal magasabb az áruk.

Az élelmiszerek tekintetében a burgonya 4,63%-kal drágult októberben szeptemberhez képest, de 29,45%-kal esett vissza az ára 2019 decemberéhez viszonyítva. Idén októberben a bab és más hüvelyesek 17,59%-kal drágultak 2019 decemberéhez képest.

Októberben viszont a citrusfélék és más déli gyümölcsök 3,89%-kal olcsóbbak lettek szeptemberhez képest, de 11,40%-kal emelkedett az áruk a tavalyi év végéhez képest.

(MTI/Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük