Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Még az idén megnyitják a Nagyszeben-Piteşti autópálya első szakaszát

Még az idén megnyitják a Nagyszeben-Piteşti autópálya első szakaszát Gazdaság

Még az idén átadhatják a forgalomnak a Nagyszeben-Piteşti autópálya Nagyszeben és Bojca (Boiţa) közötti, 14 kilométeres szakaszát, a moldvai sztráda egy részén pedig 2024-től lehet majd közlekedni – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

Cristian Pistol bejegyzésében emlékeztetett arra, hogy idén már átadták a forgalomnak a Craiova-Piteşti gyorsfogalmi útnak egy 40 kilométeres szakaszát, illetve aláírták a szerződést a Nagyszeben-Piteşti autópálya további három szakaszának megtervezésére és kivitelezésére.

Közölte azt is, hogy ebben az évben a CNAIR már 16,7 milliárd lej (áfa nélkül) értékű szerződést kötött különböző közúti beruházások megvalósításáról, ami rekordot jelent. Összehasonlításképpen: a múlt évben megkötött szerződések összértéke 4 milliárd lej volt.

Cristian Pistol szerint idén a CNAIR az utóbbi évek egyik legnagyobb költségvetésével rendelkezik, és a rendelkezésére álló összeg jelentős hányadát a meglévő közúti infrastruktúra karbantartására fordítják. Ennek kapcsán arról is tájékoztatott, hogy a társaság ezen a héten szerződést kötött az utak hótalanításához szükséges idei téli sómennyiség beszerzéséről. „Mindent megteszünk azért, hogy a teljes úthálózaton biztonságosan lehessen közlekedni” – írta a CNAIR vezérigazgatója.

(forrás: Agerpres, fotó: Asociația Pro Infrastructură/Facebook)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük