Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Május végéig visszafizeti az adóhatóság a környezetvédelmi illetékeket

Május végéig visszafizeti az adóhatóság a környezetvédelmi illetékeket Gazdaság

Május végéig visszakapják a járművek forgalomba helyezésekor befizetett környezetvédelmi illetékeket a gépkocsitulajdonosok, és az Országos Adóhatóságnak (ANAF) addig ki kell állítania ehhez az összes szükséges adóhatósági határozatot, jelentette ki Eugen Teodorovici pénzügyminiszter vasárnap a Hunyad megyei Lupényben (Lupeni).

„Hétfőn ellenőrzést végzek az adóhatóságnál. Május hónap folyamán vissza kell fizetnünk a környzetvédelmi illetéket. A pénzek ki vannak utalva, nem lesznek gondok” – mondta Teodorovici.

Hirdetés
Hirdetés

A sajtó azon kérdésére, hogy az adóhatóságnak van-e pénze az illetékek visszafizetésére, Teodorovici azt válaszolta, hogy az összegeket a pénzügyminisztérium biztosítja.

„Az ANAF alkalmatottai végezzék a dolgukat. Nekünk, a minisztériumnak pedig az a dolgunk, hogy az alapokat kiutaljuk mind a Környezetvédelmi Alapnak, mind az ANAF-nak, mert tudják, kétfajta megközelítés volt; nekik azonban ki kell állítaniuk minden, még hátralévő adóhatósági határozatot. A pénzügyi részt a pénzügyminisztérium biztosítja, az ANAF pedig hajtsa végre a kifizetéseket május végéig” – szögezte le a pénzügyi tárca vezetője.

Eugen Teodorovici miniszter vasárnap a Zsil völgyében tett látogatást Viorica Dăncilă kormányfővel közösen.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások