Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ma újraindul a napelem-program

A pályázatok leadásánál tapasztalt visszaélések miatt, két hónapja elrendelt kényszerszünetet követően ma 10 órakor újraindítják a villanyáramot termelő napelemek telepítését támogató Zöld Ház-programot, tájékoztatott a Környezetvédelmi Alap (AFM). Bár azt nem közölték, hogy bárkit is felelősségre vontak volna a visszaélésekért, pontosították, hogy biztonságosabbá tették az online pályázati rendszert, így szavatolják az esélyegyenlőséget.

Hirdetés
Hirdetés

Mint ismert, első nekifutásra, szeptember 10-én alig néhány óra után felfüggesztették a regisztrációt, mivel felmerült a gyanúja, hogy egyes cégek robotprogramokat használtak arra, hogy felgyorsítsák a pályázatok leadásának folyamatát, így akik klasszikus módszerrel, kézi feltöltéssel dolgoztak, hátrányba kerültek.

Jó hír az érintetteknek, hogy a mai újraindításkor érvényesnek tekintik a dokumentumokat azok számára, akiknek szeptember 10-én sikerült feltölteni ezeket az online rendszerbe, de azoknak is, akik iratcsomóját szeptember 10-ig iktatták a kivitelező cégek. Akik szeptember 10-e után jelentkeztek valamely cégnél, új iratokat kellett kiváltsanak, ha időközben lejárt a 30 napos érvényességű telekkönyvi kivonat, vagy önkormányzati adóigazolás.

A Környezetvédelmi Alap levélben értesített minden kivitelezőt a pályázati rendszer változásairól. Eszerint minden engedélyezett cég legtöbb öt felhasználói fiókot hozhat létre, és ezekről töltheti fel a magánszemélyek igényléseit. Biztonsági intézkedésként bevezették a Captcha kódot, amely képes megkülönböztetni az emberi felhasználót a robotprogramtól, így szűrik ki a visszaélések lehetőségét.

A kéthónapos kényszerleállás előnye az lehet, hogy nem kell téli időszakban napelemet szerelni, hiszen akinek jóváhagyják a kérését, 90 napon belül be kell szerezze az áramszolgáltatótól a visszatáplálási engedélyt, ennek birtokában kerül sor a szerződéskötésre, és a kivitelezőnek ezután nyolc hónap áll a rendelkezésére, hogy felszerelje és átadja a villanyáramot termelő napelemes rendszert, vagyis jó esetben a szerelésekre jövő év tavaszán kerülhet sor. 

A Zöld Ház-program tízszázalékos önrész mellett legtöbb 20.000 lejes támogatást ad a magánszemélyeknek, akik villamos energiát előállító napelemeket szerelnek otthonaikra. A Környezetvédelmi Alap 656 millió lejt szán erre, ami 33.000 napelem-rendszer telepítésére elég. A program olyan napelemek szerelését támogatja, melyek legalább 3 kW teljesítményűek, ez szakértők szerint egy átlagos háztartás villanyfogyasztásának mintegy felét állíthatja elő.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük