Felhívás!

Érthetővé tett rendelet

Érthetővé tett rendelet Gazdaság

A koronavírus-járvány által okozott gazdasági válság miatt sűrűn jelennek meg a kormány gazdasági mentőcsomagjai. Ezek gyakran változnak is. A kényszerszabadságokra vonatkozó eredeti rendelet kevesebb mint tíz napig volt érvényben, de mivel több kérdést is felvetett, a kormány hétfő este módosította, viszont lényeges könnyítéseket, kedvezményeket és tisztázásokat vezetett be, tájékoztatta lapunkat Debreczeni László.

A sepsiszentgyörgyi adószakértő szerint az eredeti rendelet nagy problémája volt az előírás, miszerint a cégek, amelyeket bezártak vagy csökkent a forgalmuk, de pénzügyi helyzetük (capacitate financiară) megengedte, hogy fenntartsák a tevékenységüket, nem küldhették kényszerszabadságra alkalmazottaikat. Ez sok értelmezésre adott lehetőséget, a pénzügyi helyzetre vonatkozó előírást viszont hétfőn törölték, mondta Debreczeni László.

Az érvényes szabály szerint már nincs két kategóriájú vállalkozás – amelyet katonai rendelettel bezártak, illetve amelynek csökkent a forgalma –, hanem minden bajban lévő cég és intézmény egyaránt kényszerszabadságra küldheti az összes alkalmazottját, és már nem kell tanúsítványt kérni a gazdasági minisztériumtól. A kérések és kifizetések folyamatát is egyszerűsítették: egy e-mailt kell küldeni a Munkaerő Ügynökségnek, amely tartalmaz egy hivatalos kérést, a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak listáját és egy saját felelősségre tett nyilatkozatot, hogy a céget katonai rendelettel bezárták, vagy csökkent a forgalma. Emellett a Revisal nevű nyilvántartóban a munkatörvénykönyv 52/1c cikkelye alapján kell bejegyezni a kényszerszabadságot. Fontos, hogy annak az alkalmazottnak, amelynek két munkakönyves állása van, döntenie kell, hogy melyik után jogosult az állami támogatásra.

Egyértelműsítették az egyéni vállalkozókra (PFA, II) vonatkozó szabályokat is, akik az országos bruttó átlagbér 75 százalékát (4072 lej) kaphatják kényszerszabadság esetén, amennyiben bezártak. Ezt az állami támogatást külön adózzák a saját bevételeiktől. Az egyéni vállalkozók ugyanúgy kell eljárjanak, mint a cégek, tehát munkakönyves alkalmazottaik után a Munkaerő Ügynökséghez kell forduljanak, míg az egyéni vállalkozó – mivel nem alkalmazott – saját kérését és nyilatkozatát a Szociális Kifizetési Ügynökséghez kell benyújtsa.

Jó hír, hogy a 30 napos fizetési határidőt 15 napra csökkentették, a kérés benyújtásától számítva ennyi idő alatt kerül a vállalkozó számlájára az állami támogatás, amit ettől számított 3 napon belül ki kell fizetnie az alkalmazottainak. Továbbá a munkaadó megelőlegezheti dolgozói számára a fizetéseket, majd utólag, amikor megkapja az állami támogatást, a könyvelésben összezárja a megelőlegezett összeget az állami finanszírozással, magyarázta Debreczeni. Hangsúlyozta, őszintén kell nyilatkozni, mert utólagos ellenőrzéskor, ha egy vállalkozásról kiderül, hogy ebben az időszakban mégsem csökkent a forgalma, annak vissza kell fizetnie az állami támogatást.

A kormány korábban eltörölte a késedelmi kamatokat azoknak, akik nem tudják határidőre befizetni adójukat, ám ez egyoldalú volt, mutatott rá az adószakértő, aki szerint ezt kiegészítették ,és 10 százalékos profit- vagy forgalmi adó kedvezményt kap az a cég vagy mikrovállalkozás, amely április 25-ig befizeti adóját, a nagyvállalatok 5 százalékos adókedvezményt kapnak áprilisban, ezzel is ösztönzik az adófizetést, hogy ne maradjon teljesen bevételek nélkül az államkassza.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.