Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elrajtolt a Start-Up Nation

Elrajtolt a Start-Up Nation Gazdaság

Három év után tegnap újraindult a vállalkozásalapítást és munkahelyteremtést finanszírozó Start-Up Nation program, melynek keretében a kormány 2,2 milliárd lejt szán mintegy 10 ezer vállalkozás elindítására és legalább ennyi munkahely létrehozására. Mivel az elmúlt években nem volt hasonló lehetőség, túljelentkezésre lehet számítani, ám nem kell kapkodni a pályázat benyújtásával, hiszen nem az érkezési sorrend, hanem az üzleti tervre kapott pontszám alapján ítélik oda az állami támogatást.

Hirdetés
Hirdetés

Daniel Cadariu vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős miniszter szerint a július 19-én elindított Start-Up Nation programra szeptember 1-ig fogadják a pályázók jelentkezését (https:granturi.imm.gov.ro). A rendelkezésre álló költségvetés becslések szerint 10 ezer üzleti terv finanszírozására lesz elegendő, és az újonnan vagy nemrégiben létesített cég egy munkahely létrehozása esetén legtöbb 100 ezer, két munkahely létrehozása esetén legtöbb 200 ezer lej támogatást igényelhet. Az önrész a projekt értékének 5–15 százaléka között mozog.

Az elszámolható költségek között van többek között a gépek, berendezések, járművek beszerzése, a bútorzat, irodai felszerelés vásárlása és a bérköltségek is. Emellett a pályázók kötelezően be kell szerezzenek legalább 5000 euró értékű digitalizálást segítő csomagot, továbbá a befektetés legkevesebb 5 százalékát újrahasznosítható energiára kell fordítani, illetve a pénz 60 százalékát lehet olyan gépekre költeni, amivel a cég a tevékenységét végzi. Arra is adnak pontot, ha a cégtulajdonosnak van vállalkozói és digitális kompetenciája, vagy ha nyilatkozattal vállalja, hogy elvégzi ezeket a képzéseket. Idén a diaszpórában élők külön pályázhatnak, nekik bizonyítaniuk kell, hogy a jelentkezést megelőző 12 hónapban az ország határain kívül éltek.

Azok a vállalkozások pályázhatnak, amelyeket 2020. január 1-je után jegyeztek be, és nagyobb eséllyel kapnak finanszírozást azok a cégek, amelyek tulajdonosainak korábban nem volt tulajdonrésze más vállalkozásban. Emellett minimum 5 százalékos önrészt kell vállalni, ám ahhoz, hogy valaki eséllyel pályázzon, vagyis elegendő pontszámot szerezzen, érdemes vállalni a 15 százalékos vagy ennél nagyobb önrészt. Idén nagyobb eséllyel pályáznak az informatikai cégek, a tervező-építőipari vállalkozások, vagy a textilipari, a fém- és fafeldolgozó, valamint élelmiszeripari termelő cégek. Ugyanakkor pluszpontot kapnak azok a vállalkozások, amelyeknek van bejegyzett szabadalmuk. Szakemberek szerint azonban ilyen jelentkező kevés lesz, ezért ha a százból kilencven pont megvan, és csak a szabadalomra adott tíz pont hiányzik, bátran pályázhatnak.

A pályázóknak kötelezően rendelkezniük kell elektronikus aláírással, ám a pályázási folyamatot egyszerűsítették, az üzleti tervet és a tervezett költségvetést kell feltölteni és fontos, hogy szerezzenek árajánlatokat, amivel a büdzsét alátámasztják. Ugyanakkor lényeges szempont, hogy akik megnyerik a pályázatot, önerőből vagy bankhitelből előre meg kell finanszírozniuk a költségeket, és azok elszámolása után utólag kapják meg az állami támogatást.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük