Felhívás!

Apadó sörhabok

Apadó sörhabok Gazdaság

Egy sör nem sör, két sör egy fél sör, három sör egy sör – tartja a nem éppen tudományos kocsmai szállóige. Nos, idén márciusban 10 százalékkal csökkent a romániai sörgyártók kereskedelmi forgalma a tavalyi harmadik hónaphoz viszonyítva.

A Románia Sörgyártók Szövetsége nyilván a koronavírus-járványnak, a vendéglők, bárok, sörözők stb. bezárásának, korlátozott nyitvatartásának tulajdonítja a visszaesést, és aggasztónak találják azt, hogy a sörfogyasztás szempontjából csúcsidénynek nevezhető harmadik évnegyedben sem működhetnek teljes kapacitással a vendéglátóhelyek, sörteraszok.

Az érdekvédelmi szakmai szervezet nyilvántartásaiból az is kiderül, hogy március után 30 százalékkal emelkedett a kereslet a pillepalackokban és alumínium-dobozokban árusított sörök iránt, az üvegpalackos söreladásokhoz viszonyítva. Az év első 5 hónapjában 36 százalékos a növekedés a tavalyi első 5 hónaphoz viszonyítva, míg az üvegpalackokban forgalmazott sörök iránti kereslet majdnem megfeleződött.

(bl)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.