Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Adókedvezmény pontosságért

Adókedvezmény pontosságért Gazdaság

Tízezer háromszéki adófizetőnek kell július 16-ig kitöltenie az idén életbe lépett egységes adónyilatkozatot. Eddig mintegy 4000-en tettek eleget ennek a kötelezettségüknek, a többi 6000-nek kevesebb mint két hét áll még a rendelkezésére, hogy online vagy papír alapon nyilatkozzon arról, a munkaszerződéses fizetése mellett milyen más jövedelmet valósított meg, magyarázta lapunk érdeklődésére a Kovászna Megyei Pénzügyi Igazgatóság (ANAF) szakembere.

Hozzátette: ez a kötelezettség tehát csak azokat érinti, akik fizetés mellett például bérbeadásból, gazdasági tevékenységből valamilyen mellékjövedelmet valósítottak meg. A háromszéki adóügyi szakértő szerint az egységes adónyilatkozat előnye, hogy a béren kívüli jövedelemmel rendelkező személyeknek a korábbi hét – D200-as, 201-es, 220-as, 221-es, 600-as, 604-es és 605-ös – helyett egyetlen adónyilatkozatot kell kitölteniük. Ennek határidő előtti leadása azért is megéri, mert adókedvezménnyel jár, így aki 2018. július 16-ig benyújtja az egységes nyilatkozatot, 5%-os kedvezményt kap, továbbá aki jövő év március 15-éig kifizeti a teljes adóösszeget, 5%-os kedvezményben részesül. Aki pedig már idén december 15-ig kifizeti adóját, további 5%-os adókedvezményt szerezhet.

Aki viszont nem tölti ki július 16-ig az egységes adónyilatkozatot, amellett, hogy elveszíti az adókedvezményt, még 100 lejes büntetést is kap, illetve hivatalból kiszámolják az adóját, hívja fel a figyelmet a háromszéki adóhivatal szakembere, hozzátéve: az ANAF az online adóbevallást szorgalmazza. Ehhez regisztrálni kell a www.anaf.ro oldalon elérhető Spaţiul Privat Virtual (SPV) menüpontnál, a letöltéshez a Descărcare declaraţii-ra kell kattintani, ahol elérhető az okosnyomtatvány, amelyen a kitöltéskor azonnal megjelenik az adó és a kedvezmény összege is.  A regisztrációhoz nem kell bemenni az adóhivatalba, a pénzügyminisztérium ugyanis az elmúlt időszakban minden érintett adófizetőt postai úton értesített, és kiküldte egy személyre szabott levélben az SPV-be való bejelentkezéshez szükséges összes adatot.

A sepsiszentgyörgyi pénzügynél viszont minden nap 10 és 14 óra között egy szakember segít regisztrálni, és online kitölteni az egységes adónyilatkozatot. Ezt papíron is elveszik, de ehhez az adófizetőnek nyilatkoznia kell, hogy visszautasítja az internetes ügyintézést.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük