Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A járvány a turizmust is átértékeli

A járvány a turizmust is átértékeli Gazdaság

A háromszéki turizmusnak sarkalatos pontja az erdővidéki, amely most, járványidőben, egyelőre áll, de működtetői már készülnek az újraindulásra. Mint mondták, a turizmusban érdekeltek életük legjobb szezonjára készültek idén, ennek tett keresztbe a járvány, ám minden rosszban van valami jó is, a szolgáltatók reménykednek és bíznak abban, hogy együttes stratégiával áthidalható lesz a járvány okozta szakadék.

Hirdetés
Hirdetés

Gazdag Levente, aki a középajtai Fekete Gólya panzió tulajdonosa, korábban javarészt bukaresti és dél-romániai vendégeket fogadott. Mint mondta, román vendégei nyitottak a mi életmódunkra, a csendre, a természet nyújtotta harmóniára – a szezon épp beindult volna panziójuknál, ha nem jön közbe a járványhelyzet. Ennek ellenére próbálnak „mocorogni”, készülni az újraindulásra, figyelik a lehetőségeket, az esetleges kedvező hitelprogramokat, mellyel segíthetnék majd a panzió működését. Azt mondta, van érdekképviseletük, jelenleg azonban igazából nem érezhető annak háttere, a turizmus mifelénk még mindig inkább csak papíron és elméletben működik jól, a gyakorlatban nem annyira.

Rácz Lilla, az olaszteleki kastélyszálló tulajdonosa bizakodóbb: bár a kastélynál a vendégfogadás március 20. óta szünetel, és a 21 alkalmazottból csupán ketten nincsenek kényszerszabadságon, mégis úgy véli, ez a kényszerhelyzet adott esetben előnyükre is válhat, például azzal, hogy többen lesznek majd, akik az újraindulás után külföldi helyett romániai célpontot választanak maguknak kikapcsolódás céljára – erre az eshetőségre pedig már most folyamatosan készülnek. Mint mondta, egyelőre még bizonytalan, hogy mi lesz május 15. után, ők a biztonság kedvéért mindenesetre ráerősítenek a higiéniai szabályokra, aztán olyan programokkal készülnek fogadni a turistákat, melyek lehetőleg minél kevesebb emberi kontaktussal járnak.

Javasolnának például a turistáknak egyénileg bejárható bicikli- vagy gyalogutat, a szállóvendégek be-és kijelentkezését is „érintésmentesen” oldanák meg. „Legfőbb prioritásunk a biztonságos működés lesz” – hangsúlyozta.

Értékelte, hogy megyeszinten van közös gondolkodás a turizmus területén, össze tudnak fogni más szállásadókkal, hogy közös programcsomagokat dolgozzanak ki. „Ez bárkinek adhat egy impulzust” – véleményezte. Az sem mellékes vetülete ennek a helyzetnek, hogy a turistákkal ezután jobban el lehet fogadtatni a helyi termékeket – ezzel korábban is próbálkoztak, ám akkor nem vált be –, most talán ők is megértik, hogy kockázatmentesebb a helyi zöldséget fogyasztani, mint azt, amelyiket a nagybani lerakatokból vásárolnak fel számukra – fogalmazott.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 7., 17:35
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Minden vállalkozásnak,így a turizmusnak is 3 lábon kell állnia.Szálláskiadás és konyha/ez 2/ és a 3.tartalék.Meg aztán ne próbálják az árak felsrófolásával pótólni a veszteségeket ,mert akkor tényleg a legtöbbje lehúzhatja a rolót.Jobb a sűrű fillér ,mint a ritka…ritka búza, ritka árpa,ritka rozs.