Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A BNR szerint a harmadik negyedévben tetőzni fog az éves inflációs ráta

A BNR szerint a harmadik negyedévben tetőzni fog az éves inflációs ráta Gazdaság

A Román Nemzeti Bank frissített előrejelzése szerint az éves inflációs ráta az idei harmadik negyedévben tetőzik, majd fokozatosan csökken, de mérsékelten felfelé módosított pályán – olvasható az intézmény pénteki közleményében.

Hirdetés
Hirdetés

A jegybank szerint a fogyasztói árindex a harmadik negyedévben várhatóan kisebb ingadozásokat mutat majd, ezt követően három negyedéven keresztül fokozatosan csökken. A mérséklődés üteme az időszak végén felgyorsul, és kilenc hónap múlva az infláció a célértéknél valamivel kisebb lesz.

A BNR ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az energia- és üzemanyag-drágulás állami kompenzálásának esetleges elhúzódása boríthat ezen a prognózison. Továbbra is jelentős kockázatot jelent emellett az energiahordozók árának alakulása, valamint a termelési és ellátási láncok akadozása az ukrajnai háború és a kapcsolódó szankciók miatt. Mindeken súlyosbítanak az elhúzódó szárazságból eredő kockázatok Romániában és más európai országokban – mutat rá a jegybank.

A BNR szerint a költségvetési politikához is jelentős bizonytalanságok és kockázatok kapcsolódnak. Közleményében az intézmény emlékeztetett arra, hogy Románia ellen túlzottdeficit-eljárás indult, a nemzetközi finanszírozási feltételek szigorodtak, ezért konszolidálnia kell a költségvetését. ‘Ebből a szempontból a tervezett költségvetés-kiigazítás koordinátái különösen fontosak’ – véli a jegybank.

A BNR igazgatótanácsa pénteken évi 4,75 százalékról évi 5,50 százalékra emelte az alapkamatot. Az új kamat augusztus 8-tól lép hatályba. A jegybank emellett évi 5,75 százalékról évi 6,50 százalékra emelte a lombard hitel kamatát, és évi 3,75 százalékról 4,50 százalékra a letéti rátát. 

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük