Felhívás!

650 lejről 1500 lejre növelik munkába korán visszatérő kismamák támogatását

650 lejről 1500 lejre növelik munkába korán visszatérő kismamák támogatását Gazdaság

A jelenlegi 650 lejről 1500 lejre növeli a munkaügyi minisztérium a gyermeknevelési szabadság első hat hónapjában munkába visszatérő szülő bértámogatását.

Ezt Raluca Turcan miniszter jelentette be csütörtökön. Közlése szerint már ki is dolgozták a visszailleszkedési pótléknak nevezett összeg növeléséről szóló sürgősségirendelet-tervezetet. A gyermekneveléssel járó juttatásokat szabályozó 2010-es évi 111-es sürgősségi rendelet előírásai szerint a bértámogatás azoknak a szülőknek jár, akik a gyermeknevelési szabadság lejárta előtt munkába állnak.

A megemelt összegű juttatást azok kapják, akik a gyes első hat hónapjában térnek vissza munkahelyükre. Az összeg jelentős növelését a munkaügyi miniszter azzal magyarázta, hogy a bértámogatásnak fedeznie kell egy bébiszitter alkalmazásának költségeit. Az összeg folyósítását a jogosultaknak kérvényezniük kell, a szándékukat pedig a munkahelyükre való visszatérésük előtt 30 nappal közölniük kell a munkaadójukkal.

(Marosvásárhelyi Rádió)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. március 12., 18:14
    ÉRTÉKELÉS: 1

    De hat ezek normalisak egyaltalan? Hagyja otthon a gyereket , hogy az anyja helyett nevelje egy idegen es az igy keresett penzt adja oda a bebiszitternek … betegek, eskuszom.

  • User
    Dátum: 2021. március 13., 8:19
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Miért sérteget? Nem kötelező, az anyuka választhat. Vannak nagyon jó állással rendelkező nők, akik jól keresnek, könnyen megfizetnek egy bébiszittert. Vagy anyóst Volt idő, amikor hat hét volt a szülési szabadság, és egy nemzedék nőtt fel. Még egyszer: ez egy lehetőség, nem kötelező, de aki ezt választja, anyagilag sokat nyer. Magyarország már rég bevezette, sikerrel.

    • User
      Dátum: 2021. március 14., 17:48
      ÉRTÉKELÉS: -3

      Mert minden az anyagiakról szól. A szeretetröl semmi.Elég ha anyuka meg szüli azt a vakarcsot, oszt majd fel neveli valaki. Na ezt a gondolkodás módot kellene ki iktatni de lehet, hogy már túl késö.