Thasszosz – ahol negyedmilliónyi honfitársunk nyaral

Sokan a 42. román megyeként vagy Déli-Mamaiaként aposztrofálják, és bizonyára nem véletlenül. A hozzánk legközelebb eső görög szigetről, Thasszoszról van szó, ahol idén állítólag 250 ezer honfitársunk fordult meg nyaralás céljából.

Thasszosztól hosszú éveken keresztül valósággal viszolyogtam. Inkább képes voltam – a magyar Türr István és Gerster Béla szakértelmét dicsérő, 1893-ban átadott, 21,5 méter széles Korinthoszi-csatornán is átkelve – levezetni egészen Peloponnészoszig, az ősi olimpiák helyszínéig, komppal átkelni Zákinthoszra vagy Korfura, elvégre az Erzsébet királynénak is tetszett, de a hozzánk legközelebb eső, a nagyság szerint rangsorban 12. helyen álló görög szigetre sokáig nem tettem be a lábam.

Ebben nyilván abból fakadó előítélet is közrejátszhatott, hogy előszeretettel nevezik a 42. román megyének, ami honfitársaink itteni előfordulásának magas arányára utal, miközben a magyar turisták inkább Halkidikit vették célba ezen a vidéken, és ha már az ember nyaralni megy, szeret a megszokott környezetéből kizökkenni. Aztán az idő múlásával, amikor olyan szempontok kezdtek többet nyomni a latban, mint a gyerekek utazási tűrőképessége, átértékeltem korábbi nézeteimet, és úgy döntöttem, egy próbát megér. Ez hét évvel ezelőtt történt, és azóta minden nyáron visszatértünk bár egy hét erejéig – legutóbb most augusztusban, ami azt jelenti, nem éppen olyan rossz hely.

Idilli hely semmittevéshez

Pontosabban fogalmazva: lehet jó helyeket is találni a szigeten. Mert az első évben Skala Potamias azért nem vett le a lábamról, és a mellette lévő Golden Beach zsúfoltsága is amolyan mamaiás fílinget hozott elő bennem. Végigjártuk ugyan a környékbeli híres strandokat is, mint például a Marble, a Paradise vagy a Makryammos, amelyek tényleg szemet gyönyörködtetőek, de alig, vagy dél körül már egyáltalán nem lehet napernyőt találni, és például idén 50 euróért vesztegették két napággyal. Meg aztán a reggeli költözködés eleve rá tudja nyomni a bélyegét egy derűsnek induló napra, arról nem is beszélve, hogy a sörözéssel csínján kell bánni, ha vezetni kényszerülünk, még akkor is, ha Görögországban megengedett a 0,5‰-es véralkoholszint. És ugyan mi fér be az alá?

A következő nyáron azonban egy olyan, mindössze két konyhás, erkélyes, kétszobás lakrészt magába foglaló szálláshelyet fedeztünk fel a sziget másik felén, Scala Sotirosban, amely éppen a falu strandján szorul be két kocsma közé, annyira közel hozzájuk, hogy a teraszra át tudják nyújtani a korsó sört. Előtte aranyló homok, gyéren elhelyezett, ingyenes napágyak, nem egészen 20 méterre kristálytiszta, lassan mélyülő tenger – hát kell-e ennél ideálisabb hely a semmittevéshez? A lurkók sörözés közben is szemmel tarthatók, jobbról-balról éttermek, bisztrók, bárok sorakoznak, meg lehet versenyeztetni a gíroszt, a dzadzikit, de még a bárányflekkent is! Hat évvel ezelőtt 70 eurót számoltak fel egy apartmanért éjszakánként, ami azóta közel kétszeresére emelkedett, de hát Alanyában is ennyibe került, és ott gyalogolni kellett a tengerpartig, a víz minőségéről nem is beszélve (https://szekelyhon.ro/aktualis/visszateres-a-kalozok-hajdani-feszkebe). Amaz jóval melegebb, de rettentően koszos, itt meg látod benne az úszkáló halakat. Szóval össze sem lehet hasonlítani…

Egy pillanatig sem állítom, hogy Thasszoszon nincs ennél jobb hely, hiszen a 115 km kerületű szigeten a part menti falvakat bejárva, a több mint ötven strand között biztosan találunk. Sőt tőlünk nem messze, Limenas „fővárostól” kissé nyugatabbra mi is rábukkantunk a paradicsomi idillel kecsegtető La Scala Beach-re, Scala Prinosnál pedig az Etisies Beach-re, de a „mienket” már megszoktuk, a tulajt ismerjük, Whatsappon is tudunk vele időpontot egyeztetni. Az viszont itt is igaz, hogy ha igazán jót akar enni az ember, akkor – akárcsak Rodoszon vagy Krétán – a víz mellől fel kell menni a hegyek közé.

Görög v. török konyha

Ez Thasszosz esetében nem föltétlenül jelent nagy távolságokat, hiszen a majdnem kör alakú sziget két legtávolabbi pontja 25 km-re esik egymástól légvonalban, igaz, legmagasabb csúcsa, az Ipsarion (Psario) meghaladja az 1200 métert. De nekünk nem kell ilyen magasságokba emelkedni egy vacsorához! Scala Sotirostól például alig 3 és fél km-t kell megtennünk Sotirasig, ami 5 percnyi autóutat jelent, és ahol a Platana tavernában egész finomra készítik a bárányt, ráadásul kézműves sörük is van.

Ha kedvünk kerekedik rá, a legmagasabban, 450-500 méteren fekvő, régi kőházairól közismert települést, Kastrót is felkereshetjük, de nagy tömeget nem fogunk itt találni, mert többnyire lakatlan. Neve a genovai Gattilusi dinasztia által a 15. században építtetett erődre utal, amelynek ma már csak a maradványai láthatók. Szent Áthanasziosz templomát a falu lakói 1804-ben mindössze 40 nap alatt építették fel, nyilván a szultán engedélyével, merthogy a sziget jó 450 éven át török fennhatóság alatt állt.

Ez Scala Sotirostól ugyan légvonalban csak 10 km-re esik, de gépkocsival mégis 26 km-et kell megtennünk. Ám ha már itt vagyunk, a Pyrgos tavernát semmiképp ne hagyjuk ki, a hegy másik, keleti oldalában pedig a Platanos tavernát ajánlom Potámiában. Mivel a felületesség látszatát keltheti a közel 300 közül éppen ezt a kettőt kiemelni, inkább maradjunk annyiban, hogy az általam felkeresettek közül ezek hagytak maradandó nyomot bennem. No meg a potosi Grill Georgios, mert itt végre szénen grillezett csirkét sikerült felfedeznem!

Ami az étkezést illeti, az árak itt is az Alanyában tapasztaltakhoz mérhetők. A csapolt sör közvetlenül a parton 5 euró, attól fentebb valamivel olcsóbb, de a grillezett báránybordáért nem átallnak elkérni 16-18 eurót, miközben nemcsak az adag kisebb a keleti konkurenciához képest, hanem ízben sem tudja felvenni vele a versenyt. Tegyük hozzá gyorsan, hogy a török konyhát nem olyan könnyű felülmúlni, viszont a görög pincérek a felszolgálás módját, körítését, gyorsaságát illetően sem nőttek még fel ottani kollégáikhoz.

A görög pincér nem áll a taverna előtt, hogy betessékeljen, őt nem szabad siettetni, nem annyira kedves és szolgálatkész; igencsak ráérős, inkább a büszkeségéhez ragaszkodik, mint a vendéghez. Ezzel szemben a török képes táncot járni, hogy megfogjon, és miközben az étlapot nézed, már hozza is a mezét. A görög pincér nem akar barátkozni, és betegesen kerüli a szemkontaktust, míg a töröknek mindig van egy jó ismerőse éppen abban az országból, ahonnan jöttél, és arcod rezdüléséből leolvassa, hogy még innál egy sört.

Két fürdés között

A 379 négyzetkilométernyi, tehát Kovászna megyénél majdnem tízszer kisebb sziget természetesen nem csak fürdőzésre, evésre és sörözésre alkalmas. Aki ókori romokra vágyik, a Limenas fölötti dombon keresse, ahol a hajdani agorában többek között Zeusz és Artemisz szentélye is állt. Ilyen irányú érdeklődésünket a régészeti múzeumban lehet tovább fokozni, de a hely nem a kulturális örökségéről híres. Ha kolostorok csendjével akarjuk elütni a világ zaját, a Kazaviti és Prinos felett található Szent Panteleimon vagy a Mariestől kissé délnyugatra eső, Szűz Mária oltalmába ajánlott kiválóan alkalmas az elmélyülésre, a leghíresebb viszont a Szent Mihály arkangyal nevét viselő a délkeleti részén, ahol kizárólag női szerzetesek élnek.

Maries falutól érdemes még 3-4 km-t tovább menni északra, ahol az Ipsarion-hegy déli lejtőjén vízesés, mesterséges tó rejtőzik, és amennyiben az ilyen hegyi falvak elnyerték tetszésünket, Theologos ugyancsak jó választás lehet. Különleges élményben lehet része, aki a Giola-lagúnában lubickol egyet, de ahhoz közel kétszáz métert meredek, köves ösvényen kell lemennie, majd vissza, és ha nem reggel vagy késő délután érünk oda, az is lehet, hogy elmegy tőle a kedvünk a tumultustól. Bevallom, én ezt eddig nem voltam hajlandó megkockáztatni.

És igen, Thasszoszon tényleg sok a román turista, hiszen egyes becslések szerint az itteni idegenforgalom 80 százalékát ők teszik évi 250 ezer fővel (számuk az utóbbi három év alatt kétszereződött meg!), és egy alkalommal a manele is felharsant az egyik napernyő alól, de ez csak egyszer fordult elő. Mindennél árulkodóbb, hogy az étlapokon rendszerint román nyelvű menüt is találni! De nemcsak tőlünk, más országokból, főként Bulgáriából és Szerbiából is érkeznek ide szép számmal, és az évi több mint 300 ezer turista akkor tűnik igazán soknak, ha figyelembe vesszük, hogy sziget állandó lakosainak száma 14 ezer körül mozog, ami kéttucatnyi településen oszlik meg. Viszont a kisebb falvakban többé-kevésbé csendre, nyugalomra lehet lelni – minél távolabb a tengertől, annál inkább.

Tippek utazáshoz

Mindezzel együtt augusztus közepén nem lett volna szívem ezt a bolhát a nyájas olvasó fülébe helyezni, mert akkoriban a román-bolgár határon való átkelés igencsak idegőrlőnek bizonyult. A gyurgyevói hídon még mindig csak egy sávon lehet közlekedni, ami mindkét oldalon hosszú sorokat eredményezett, és visszafele hiába próbálkoztunk a Călărași és Silistra közötti komppal, ott is három órába tellett az átkelés. Szeptemberre viszont vélhetően csökken a forgalom, és az ottani időjárás, illetve a 22-27 fokos tengervíz még alkalmas a fürdéshez, sőt, ha szerencsénk van, akár október végéig is kinyúlhat a vénasszonyok nyara.

Például Csíkszeredából indulva 860 kilométer, azaz jó 13 órás autózás vár ránk, ami akár egyből is legyűrhető, de hogy a kaland ne menjen át tortúrába, érdemes egy pihenőt beiktatni Bulgáriában. Mi mindig a Veliko Tarnovo melletti, festői fekvésű, turisták által kedvelt faluban, Arbanasiban szállunk meg, ahol a Complex Boliarsko selo idén 269 lévát, vagyis nem egészen 700 lejt kért el a két hálószobás apartmanért, svédasztalos reggelivel. Itt a kinti, benti fürdőmedence a nagy adu, és bár remek étterme van, a változatosság kedvéért ezúttal máshol vacsoráztunk, mert akad választék bőven.

Innen nagyjából a fele út van hátra Thasszoszig, no meg természetesen a komp, amelyre nem Kavalában, hanem Keramotiban ildomosabb felszállni, mert onnan rövidebb távot megy, és ezért kevesebbet – a személygépkocsiért 20, felnőttenként 5, gyerekenként 3 eurót – kell fizetni. És aztán ahogy a sirályok díszkíséretében megtett, 35-45 perces átkelés után ismét szárazföldre tesszük a lábunkat, azonnal magával ragad a mediterrán táj semmivel össze nem téveszthető hangulata, elfeledtetve velünk a mögöttünk hagyott több száz kilométert és minden gondunkat. Legalábbis egy rövid időre biztosan.

Kitérő Primorskóba

Hazafele egy háromnapos bulgáriai megállót is beiktattunk, kíváncsiak lévén, mennyit változott ott a helyzet és milyen irányba az elmúlt nyolc év során. Hogy az összehasonlítás hitelesebb legyen, ugyanoda, a Burgasztól 50 km-re délre eső Primorskóba mentünk, ahol 2017-ben eltöltöttünk pár napot, no meg azért is, mert sokan az itteni strandokat tartják a legszebbeknek egész Bulgáriában, amelynek 354 km hosszú tengerpartja tavaly 8,6 millió külföldit fogadott. Ebben a kérdésben nem tudok állást foglalni, de annyi biztos, többnyire bolgárok járnak ide nyaralni, és ők csak tudnak valamit saját országukat illetően.

Sajnos érkezésünkkor mindenütt piros zászló fogadott a parton, ahová méteres hullámok csapódtak ki, és mivel nem lehetett tudni, meddig tart a szeles időjárás, úgy döntöttünk, másnap hazaindulunk. Az éjszakáért 130 eurót fizettünk a két hálószobás, nappalis-konyhás lakrészért a Solei Apartments-ben, ami 500 méterre esik a legközelebbi strandtól, de van medencéje, szabadidős részlege, üzlete, étterme, szóval megelégedésünkre szolgált. A vacsora kb. 70 százalékkal került kevesebbe, mint Thasszoszon, a tengervíz hőmérséklete hasonló volt, a csapolt sört pedig 3 euróért mérték a parton – nagyjából ennyit sikerürült nyugtáznom a rendelkezésünkre álló fél délután. Másnap reggel pedig azt, hogy a városban nem lehet szabad parkolóhelyet találni…