Muflonok közt

Muflonok közt Életmód

Odakint az erdőket, mezőket hótakaró borítja, és Vadföldön rovatunk két fáradhatatlan szereplője, Kelemen László természetbúvár és Ricsi vadőr továbbra is lankadatlanul tapossa a ropogó-recsegő havat, mi mégis a nyár végét idézzük meg, és a magyarországi Zemplén-hegységbe kalauzoljuk olvasóinkat. Oda, ahol tanulmányútja során Román Richárd erdész-vadőr az elmúlt év legemlékezetesebb élményében részesült. A továbbiakban ő meséli benyomásait, tapasztalatait.

„Eltelt pár év az első ottlétem óta, sokat tanultam a helyi erdészektől, vadőröktől. A nagyragadozók jelenléte nélkül sokkal egyszerűbb Zemplénben a vadgazdálkodás, nem zavarja a szarvasok, disznók, muflonok, őzek nyugalmát az emberen kívül semmi. Piros betűs ünnep náluk is a szarvasok násza, a szarvasbőgés, minden e körül forog. A sorompók a kora délutáni órákban becsukódnak, csend és nyugalom honol mindenhol, és a királyok hangja töri meg az évszakhoz kissé meleg pirkadatot. Ha van a közelben rivális bika, akkor fittyet hánynak a meleg időjárásnak, sokszor nappal is hallani őket, fel-felharsan egy-egy kereső bika hangja. Én is miattuk vagyok itt minden évben, besegítek az ilyenkor bőségesen adódó feladatokba, igazi embert próbáló pár hét ez! Hajnali 4-kor kelés, késő esti lefekvés jellemzi, egész napos munka a cserkelő utak karbantartása, a répahordás, a nyomok, jelek keresése, a vadásztatás stb. De aztán pár nap és vége, újra csend honol a hosszú sötét völgyekben…

Levegőágyúkkal védett szőlősök

Itthon is változó a bőgés hossza, intenzitása, viszont nálunk a bőgés végén kis nyugalom van most, hogy nincs medvekilövési-kvóta. Zemplénben viszont nincs megállás, mert kezdődik a muflonok párzási időszaka. Az első alkalommal, amikor kijutottam a területre, több mint 20 lövést hallottam, elgondolkodtam, hogyha így megy ez mindennap, akkor mennyi vad kerülhet terítékre, de a helyiek mosollyal fogadták elméletemet, és elmagyarázták, hogy a dörrenések nem puskától származnak, hanem a közeli szőlősökben felállított levegőágyúk hangja, és a vadkárok elkerülése érdekében vannak kihelyezve. Azt is megtudtam, hogy leginkább a seregélyek elriasztása érdekében működtetik, mivel az érett szőlőgerezdekre le-lecsapó több ezres seregélycsapatok nem is az elfogyasztott szőlőmennyiséggel tesznek jelentős kárt, hanem a lehulló szőlőszemekkel, amelyek a rászálláskor hullnak le. Nem ritka a szőlősökben a sörétes puskát a vállukon viselő vadászok látványa sem, akik napidíjat kapnak a szőlősök megőrzéséért. De van, hogy solymászokat kérnek fel erre a feladatra. Ilyenkor a solymász kimegy a beidomított madarával, és megröpteti. A sólyom természetes ellensége a seregélynek, ezért mikor meglátják, elmenekülnek. Néhány napig még visszajár a solymász, madarát megröpteti a szőlőültetvények fölött, a seregélyek pedig jobbnak látják, hogy hosszú ideig ne látogassanak oda. A nagy vadak is egyaránt okoznak fejfájást a gazdáknak a szőlősökben. Na de a lövéseken kívül más fura hang is megütötte a fülem, juhok bégetését hallottam több irányból, na, még csak ezek hiányoztak: juhok, kutyák, pásztorok.

Miért is káros az erdei legeltetés?

Itthon elég sok kellemetlenséget okoznak az illegális, erdőben való legeltetések, főleg bő tölgymakkterméskor. A juhok fától fáig haladnak a bőséges táplálékot nyújtó tölgymakk után kutatva az erdőben, eközben taposással, rágással kárt téve a zsenge természetes újulatban, kis csemetékben, melyek megjelenéséért, cseperedéséért az erdészeti, fakitermelői, nevelői munkálatokat végző emberek sokat fáradoztak. Sok energiát és időt igényel, hogy folyamatos erdőborítás legyen az adott területen, és minél kevesebbet keljen ültetni. Gyakran vitába torkolódik ezen legeltetések megakadályozása, elkerülése. Elég nehéz megértetni, hogy miért is nem szabad ezeken a helyeken legeltetni, az olyan emberekkel, akinek az a válaszuk: „Ne féljen, mert egy nagy fát sem rágnak ki!”

Béget, kopogtat és fütyül, mi az?

A bégetést és hangos koppanásokat követve derítettem ki a hang forrását, egy muflonnyáj volt, mely 20–25 főnyi bárányból, jerkéből és kisebb nagyobb kosokból tevődött össze – el is felejtettem, hogy ők is élnek itt. Ezek annyira beleolvadnak barnás színük miatt a környezetben, hogy alig látni őket, a kosokat fehér nyergük és a hangos koppanások árulják el, mely a nagy erővel összeütköző csigák hangja. Nem szívesen raknám be a kezem ütközés előtt a két koponya közé.

Minden vad érzékszervei jobbak, mint az emberé, de a muflonok látása valami elképesztő, ők művészi szintén űzik az ember kiszúrását, felfedezését, bármennyire is próbál az ember észrevétlen maradni. Náluk bebizonyosodik a több szem, többet lát elmélet, mindig figyelőzik valamelyikük a nyájból. Az esetek 99%-ban, amikor próbáltam becserkelni őket, mindig meglátott valamelyik őrszem. Csak akkor volt némi esélyem közéjük férkőzni, és betekintést nyerni világukba, ha hallottam merre tartanak, és jó széllel eléjük kerülve, fedezékbe húzódtam, így szinte pár méterre megközelítettek, igaz, pár perc múlva mindig felkapta valamelyik szeme a „tájidegen elemet”, és hangos „füttyel” riasztotta társait, majd akrobataugrásokkal villámgyorsan el is tűntek. Pár nap kellett, amíg a szemem megszokta, és fel tudtam fedezni őket kereső távcső segítségével, utána már könnyebben ment a dolog, sokszor egész közel be tudtam cserkelni őket, láthattam a bárányok gyerekes viselkedését, a szürke fejű jerkék komolyságát és a nagy kosok rivális harcait.

A muflonok vára

A vadászterület nagysága miatt kissé nehéz gazdálkodni a muflonállománnyal, de a környék egyik legjobb muflonos helye épp ide esik, az úgynevezett Óvár. A nevét arról kapta, hogy egy vár volt valamikor ott, egy vulkánszerű „hegy” meredek köves oldallal, középen egy kráterszerű lapos mélyedés, és körben a még helyenként látható várfal és a két bejárati rés, a valamikori várkapuk. A muflonok kedvenc tartózkodási helye, minden alkalommal, amikor a közelükbe férkőztem onnan jöttek elő, vagy odamentek, kihasználva minden nagyobb kő, szikla megmászását. A muflon a juhfélék családjába tartozik, de engem inkább a kecskékre emlékeztetnek, mindenhová felmásznak, ahová csak lehet. A tengerszint feletti magasság Zemplénben olyan 500 m körüli. Viszont vannak meredek sziklás részek, mindig itt peckelődnek, a sziklatömbökön ugrabugrálnak, játszadoznak, főleg a bárányok. Az a pár év alatt, amióta Zemplénbe járok, nagyon megkedveltem ezt a vadfajt, sajnos nálunk a ragadozók és a nagy hó miatt nem lenne esélyük a túlélésre, pedig nagyon szapora jószágok. A helyi erdész-vadőr barátom, a muflonok szakértője sokat mesélt róluk, mesés vadászatokról a kezdetektől napjainkig, egészen az első rend muflon telepítéséig. Az első rend muflont a 80-as években telepítették, az erdészet vezetői egy erős génállományú muflonos területről vásároltak több mint tíz párt. Érkezésükkor már be voltak fogva a muflonok, este a díszvacsorán, a nagy mennyiségű és jó minőségű tokaji ajándékbor eredményeként a helyiek kijelentették, hogy várjanak még kicsit, majd fognak be nagyobb, erősebb kost is. A jelenlegi erős, mutatós muflon kosok ennek a terülj-terülj, asztalkámnak köszönhetik életüket. Pár évvel később még vásároltak 8 muflont egy másik területről, ezért jellemző a mostani állományra, hogy a kosokat két csoportba sorolhatjuk be, vannak a szűk állású, rövid ívű kosok és a nagy terpesztésű, nagy ívű kosok. Néha elnyeli a föld őket, akár napokra is eltűnnek, viszont sokszor akármennyire is figyel, óvatoskodik az ember, nem találja meg őket, mert hamarabb észreveszik a betolakodót, és csak a „rajt füttyöt” lehet hallani, és máris indulnak, szinte repülnek, úsznak a levegőben, akkorákat ugranak.

Csemetevédelem Zemplénben

A nagy vadbőség miatt azok az erdőrészek, melyek tarvágás előtt állnak, pár évvel előtte már be vannak kerítve, hogy a lehulló magvakat, mint pl. tölgymakk, bükkmakk ne tudják felenni az állatok, így a még meglevő koros fák alá újra tud telepedni az állomány, friss zsenge csemeték bújnak ki a földből a nagy fák védelme alatt. Sok helyen láttam olyat is, hogy a bekerített részeken makkvetéssel próbálták újratelepíteni az állományt, mindezen kísérletek a kerítés nélkül sikertelenek lennének, viszont vadászati szempontból elég nagy fejfájást okoznak. Igaz, a vadak egy idő után találnak – vagy kisebb-nagyobb kárt téve a kerítésben – csinálnak maguknak ki-bejáró réseket. Gyakran látni a kerítésen belül is vadakat, ezek a lyukak a kerítésen jó sikerrel kecsegtető leshelyek is lehetnek akár. A jól kitaposott ösvényen sűrűn jár a vad, gyakran tettem ki vadkamerákat ilyen helyekre, és jó pár fotó készült egy éjszaka alatt. A muflonok számára ezek a kerítések akadálynak számítanak, ők amúgy sem járnak be a sűrű fiatalosokba, ők a „nagyerdőt”, a lábas erdő kedvelik, amelyben messze elláthatnak. Nem is egyszer fordult elő, hogy a tőlem megriadt muflonnyáj nagy lendületet véve a lejtőn egyenesen beleszaladt a vadhálós kerítésbe, ami csak úgy pengett, és dobálta vissza az elöl haladó muflonokat. De láttam ugyanezt az akrobatamutatványt disznótól, szarvastól egyaránt.

 

Nálunk ellopnák, vagy összetörné a medve

Egyik ismerős vadőr barátom mesélte, hogy régen Magyarországon dolgozott egy vadaskertben, gyakran kellett a kerítést átvizsgálni, és elég sok alkalommal találtak olyan vadat, ami vagy már elpusztult, vagy a végét járta. Főképp őzek, dámok, szarvasok voltak, akik a nagy ütközéskor nyakukat törték. Annyi biztos, hogy felénk ez a kerítéses rendszer nem lenne alkalmazható, vagy ellopnák, az amúgy elég könnyű, szerkezetű hálót, vagy a medvék letaposnák. Az egyik jelenlegi vadföldünk mellett van egy ilyen módon bekerített, csemetével beültetett legelő, különböző fafajokkal: vadcseresznye, tölgy, vadgesztenye, vadalma, -körte és egyik sarkában egy kis fenyves. Igazi paradicsoma lesz majd a vadaknak, habár nem nagy terület, és sajnos a tavalyi jég eléggé elverte. Ezen a helyen, az évi kétszeres javítás ellenére is a földön van a vadháló nagy része. A nagyobb medvék egyetlen mozdulattal tapossák földig, vagy oszlopostól döntik ki a kerítést, így szabad utat csinálnak a disznóknak is. Azonban nem kell mi annyira féltsük a zsenge csemetéket, nem olyan nagy a vadbőség, habár az őz- és szarvasállomány jelentős kárt tud okozni az ültetettekben, főképp a jegenyefenyő-, vörösfenyő-, juhar-, kőris-, de más csemetékben is. Nagyrészt azonban ilyen helyeken ősszel a hasznos csemeték csúcsrügye be van kenve az erre kifejlesztett vadriasztó szerekkel, így elenyésző a vadkár. A medvék által okozott károkat viszont nem mondhatjuk elenyészőnek, hatalmas károkat okoznak, főként tavasszal a fiatal fenyvesekben, akár több száz szál fenyő is pusztulhat, száradhat ki egy adott erdőrészen a medvehántás miatt. Itt is, mint mindenhol, a kár marad a tulajdonosnak, és ezek kitermelése is nehézkes a szétszórtságuk miatt. A végkövetkeztetést levonva, náluk a muflonok, szarvasok, őzek, vaddisznók, nálunk a medvék, farkasok, szarvasok, őzek, vaddisznók teszik mozgalmasabbá és színesebbé mind a vadgazda, mind az erdőgazda hétköznapjait.

Román Richárd

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások