Felhívás!

Limonádé

Limonádé Életmód

Míg a német szülők Berlinben a gyerekek jogaiért tüntetnek, nálunkfelé csak az iskolakezdés körüli, „jobbnál jobb” variációk felvázolása folyik. Az amúgy sem magas szinten működő tanügyi rendszerünk, melynek fő célja a nagy mennyiségű tudás fejbetöltése (melynek nagy része azonmód a fülön távozik is), elérte a gödör alját az utóbbi hónapok on-line „oktatásával”.

Míg vezetőink az idősebb nemzedékért aggódnak (élniük kell, mindenáron, ám a hogyan most sem fontos), legkisebbjeink áldozatokká válnak. Maszkot adnának rájuk, ne látszódjon, hogy boldogok-e vagy netán szomorúak, ne ölelkezzenek, ne játsszanak, ne mozogjanak, leginkább üljenek a szobájukban, az ágy és az íróasztal között lavírozva (már, ha van sajátjuk).

Lám, néhány szülő jónak látta a nagyvilág tudtára adni azt, ami egyébként nyilvánvaló (kellene legyen), a gyermekeink jóléte a sajátunknál sokkal fontosabb, amikor apákká és anyákká váltunk, lemondunk arról, hogy a fontossági sorrend első helyén szerepeljünk. Tán jó lenne ezt nem elfelejtenünk!

Most pedig, háborgó gondolataim lehűtésére, készítek egy jó limonádét.

Hozzávalók: 1 csésze cukor, 1 csésze víz (a sziruphoz), 6 citrom leve, 3 csésze víz.

Elkészítés: A cukrot, egy citrom héját és a vizet főzzük fel, sziruppá! Csavarjuk ki a citromokat, és keverjük el a vízzel! Adjuk hozzá a kihűlt szirupot, majd hűtsük le a hűtőszekrényben!

Berszán-Árus Csilla

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.