Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Közös kincsünk, a Szent Anna-tó

Közös kincsünk, a Szent Anna-tó Életmód

A Szent Anna-tavat meglátogatni nem jog, hanem kiváltság, és aki ezt hajlandó felfogni, az a területnek kedves vendége – fogalmazza meg a működtetés alapelvét Dósa Levente, a Pro Szent Anna Egyesület ügyvezetője.

Hirdetés
Hirdetés

Aki évek, évtizedek óta látogatja a tavat, oda kötik gyerek- és fiatalkora nyarainak emlékei, az végigkövethette, hogyan változott fokozatosan a hely kialakítása, módosultak a szabályok. Láthatta azt is, hogy a közelmúltban hogyan özönlötték el a szó szoros értelmében vett tömegek a szezonban, tanúja lehetett sokfős csoportok minősíthetetlen, hangos zenével kísért, a parton miccsezős kiruccanásainak.

Dósa Levente vallja: kötelességünk megőrizni a tavat unokáink számára is Egyértelmű, hogy ez a páratlan természeti csoda ennél többet érdemel, mindennemű tiltás, korlátozás a megmentését, megóvását szolgálja. A hosszú távú cél, hogy az egész terület egy ökocentrummá váljon, látogatóközponttal, kibővített tanösvényhálózattal (nem csak a Mohosban, hanem a tó körül, illetve a két krátert összekötő peremen), még civilizáltabb parkolókkal, de nem feltétlenül betonozás árán. A látogatói infrastruktúra fejlesztései közé tartozik majd a Mohoson áthaladó fapalló felújítása, hogy továbbra is biztonságos legyen (kibővítését nem tervezzük), az út mentén levő kilátót is újraépítenénk. A szolgáltatási kört is bővítenénk, illetve folytatnánk azokat a tevékenységeket, amelyek jól beváltak, ilyenek például a biciklitúrák elektromos bringákkal, marad a csónakázás – vezet be a tervekbe Levente, „a Szent Anna-ember”.

 

Nem piknikező, hanem szakrális hely

A Szent Anna-tó nem egy másodrendű piknikező, hanem századok óta vallásos, szakrális hely. A tavaly tavasszal bevezetett új látogatási rend és koncepció, miszerint autóval nem lehet lemenni a tóig, jórészt hozta a hozzá fűzött elvárásokat. A két éve meghozott fürdési tilalom nem csökkentette drasztikusan a látogatók számát, az érdeklődés azok körében csökkent, akik „flekkenezőhelyként” tekintettek rá, és ezzel azokat zavarták, akik pihenni, gyönyörködni jöttek.

– Sokkal több dicséretet kaptunk, amiért a természetes környezetet biztosítjuk, mint amennyi kritikát, amiért tiltott a fürdés. Bízunk abban, hogy azok az emberek vannak többségben, akik azért az értékért szeretik a Szent Annát, amit az képvisel, és felkeresik, hogy nyugalomra leljenek, töltődjenek, a hely szellemiségével összhangban megéljék a pillanatot. Ötvennél több padot helyeztünk ki, hogy a zavartalan elmélyülést lehetővé tegyük, ahol nyilván nem tilos elfogyasztani egy magunkkal vitt szendvicset sem, és aki sütni, grillezni szeretne, megteheti, erre kijelölt helyen, fent a parkolónál, ebben akár fával is segítünk – a kulcs a kompromisszum. Aki pedig semmiképp nem tud meglenni a tóban való úszás nélkül, azt javasolhatom: nevezzen be a triatlonra. Éljen úgy év közben, tartsa magát annyira kondícióban, hogy akár váltóban úszhasson, szervezett keretek között, és legyen ez már önmagában is jutalom – javasolja Dósa.

Hirdetés
Hirdetés

Biztonsági kérdés is volt

A parkolótól a tóig vezető, megyei státuszú útszakasz lezárásáról szóló, környezetvédelmi elvek mentén hozott megyei tanácsi döntés már 2016-ban megszületett, ám csak tavaly tavasszal szereztek annak érvényt. A környezet óvásán túl, biztonsági szempontokat is felvetett az az állapot, ami az utóbbi években főszezonban kialakult: autók százai parkoltak végig az út két oldalán, elzárva sokszor a bejárást akár a mentők előtt is, kilométereken állt a sor.

Elégedetlen ember mindenhol van, nem hiányoztak itt sem azok, akik zúgolódtak amiatt, hogy sétálniuk kell 1,5 kilométert a tóig, és ugyanannyit vissza. Ők azok, akik egy ilyen páratlan természeti szépséget is legszívesebben úgy látogatnak meg, hogy autóval majdhogynem a partjáig mennek, kiszállnak, térdig beleállnak a vízbe, aztán irány haza. Fontos tudni, hogy helyi járat üzemel május elejétől szeptember elejéig, azok számára, akiknek valóban sok lehet a távolság: idősek, terhesek, kisgyerekes családok, mozgáskorlátozottak, valamilyen betegségben szenvednek stb. A busz minden órában félkor lement, egészkor visszajött, és ez így lesz az idén is, ehhez van igazítva a Mohos tőzegláp látogatási rendje is, tehát azoknak is van idejük csatlakozni, akik a busszal jönnek fel a tótól.

 

Műanyagmentes, „medvebiztos” tópart

Tavaly két büfé működött a területen: a parkolónál levőnél frissensülteket is lehetett fogyasztani, a partinál üdítőt, kávét, sört, vizet. Idéntől azonban ebben is változásokat vezetnek be: a tó mellett semmiféle olyan terméket nem árulnak majd, ami műanyaghulladék termelésével járna. Kizárják a flakonos üdítőket, műanyag poharakat, sőt, még a kürtőskalácssütők is papír alapú csomagolóanyagban adják majd a friss kürtőst.

Tavasszal leszerelték az összes kukát a tó körül, ezekből harmincnál több volt kihelyezve, és eltávolításuk a medvék miatt volt szükséges lépés. Helyettük medvebiztos szemétgyűjtőket helyeztek el, egyiket a büfé mellett, a másikat a lejáratnál, további kettő pedig most van átalakítás alatt, azokat is kihelyezik. (A kukákat a medvék számára még nehezebben hozzáférhetővé tennék: a „vasdobozok” alá a hagyományos kuka jár, ezért, ha azt sikerül az állatnak felborítania, hozzáfér a hulladékhoz, emiatt az aljukra is védőrácsot, vashálót szereltetnek, a szemétbedobó részét is átalakítják.)

Köztudott, hogy egészen augusztusig gondot jelentettek a tó környékén portyázó medvék, volt olyan időszak, hogy húsz körül volt a számuk, de a kukák megszüntetésével elszoktak a helytől. Két anyamedve – két- és hárombocsosak – folytatta a megszokott viselkedést, továbbra is bejártak az emberek közé, azokat Zernyestre szállították, a medvemenhelyre. Jelenleg nyugodt lelkiismerettel ajánlható a tó meglátogatása bárkinek, kisgyerekes családoknak is.

Természetesen mindig oda kell figyelni, hiszen a medvék élőhelyén vagyunk, találkozhatunk egy-egy példánnyal, de ezek már nem azok az állatok, amelyek nem féltek az embertől, gond nélkül közel mentek hozzá, ami sosem szerencsés dolog.

Látszik egyfajta pozitív irányú változás a turisták részéről is, kevés szemetet dobnak el a látogatók, ami akad, azt pedig minden nap összeszedik a tónál dolgozók. Legnagyobb gondot például a cigarettacsikkek jelentik, amit bárhol elpöckölnek a meggondolatlan dohányosok.

Hirdetés
Hirdetés

Alga, szervesanyag szennyezi a vizet

Kérdésemre, hogy a fürdés betiltásával javult-e a tó állapota, Dósa Levente kifejtette: hosszú folyamatról beszélünk, hiszen a tónak nincs be- és kifolyása, nehéz kijelenteni, hogy javult a minősége, ami viszont biztosan állítható, hogy nem került bele még több szervesanyag. Prózai, de nagyon lényeges megvalósítás a vécék kialakítása, számos hagyományos, kézmosóval is ellátott angolvécé áll a látogatók rendelkezésére, valamint mobilvécék. Idén nyártól kihelyezik a komposztáló vécéket is, amelyek egyenként 2000 eurós befektetést jelentettek, remélik, sikerül a megfelelő használatot is bejáratni: egyetlen szabály, hogy a papírt nem szabad beledobni. Ha belegondolunk, hogy szezonban mintegy 120 000 ember kereste fel a tavat, akik közül több ezren a parton töltik az egész napot, elkerülhetetlen, hogy óriási, tonnában mérhető mennyiségű szerves anyag mosódjon be az erdőből a tó vizébe.

 

A halaknak menniük kell

Úszás helyett lehet csónakázniMinden mindennel összefügg: a fürdés tiltásával a legminimálisabbra csökkentették az emberi eredetű szervesanyag-bevitelt, most következik majd az a lépés, amikor megpróbálják megszüntetni magában a tóban a szervesanyag-képződést. Ez komplex folyamat, a tó legnagyobb problémája az elalgásodás: sokan emlékezhetnek, hogy tizenévekkel ezelőtt a víz színe sötétkék volt, most pedig zöldes, pocsolyazöld, sajnos elindult a posványosodás útján. A nyáron a vízminőség az oligotróf állapottól, amely a paletta egyik vége, azaz képtelen életet fenntartani, hipertróf kategóriában volt, ami a mocsár, posvány jellemzője. Ez tulajdonképpen egy alga-, azaz klorofillmutató, és óriási az ugrás pár évtized alatt egyik kategóriából a másikba. A halakkal a trofikus láncba bekerült egy új elem. Addig voltak algák, zooplanktonok és egyéb baktériumok és élőlények, amelyek egy zárt kört alkottak, amely lehetővé tette, hogy a tó vize tisztán maradjon. Aztán bekerültek a halak, beavatkoztak a láncba, így az algák háborítatlanul szaporodhattak.

A halak eltávolítására csakis természetbarát módszer jöhet szóba, ezek közül a lehalászás nem kivitelezhető, fennáll annak a veszélye, hogy felkavarodik az iszap, és a tó nagy felülete miatt sem járható út. Van viszont két megoldás, hagyományos halászati módszer, a két eszköz neve varsa és vejsze. A varsa egy tölcsérszerű háló, amelyet a halak vonulási irányában feszítenek ki, azok beúsznak a fokozatosan szűkülő halcsapdába, és nem tudnak kijönni, egyszerűen hálóstól kiemelhetők. A vejsze pedig nádból épített hallabirintus. A halak eltávolítási folyamatával egyidőben zajlik majd egy tudományos monitorizálási folyamat, amely ugyancsak nagy költség, a megyei tanács felajánlotta, hogy segítséget fog ebben nyújtani, bízunk benne, hogy karöltve el tudjuk majd végezni.

Hirdetés
Hirdetés

Mindenre kihat a járvány

A lombtalan fák között felderengő csoda védelmet, kíméletet érdemelSajnos, a jelenlegi helyzet, a koronavírus-járvány kétségkívül hatással lesz a turizmusra, így a tó látogatottságára is, félő, hogy nem lesz pénz, amit visszaforgatni a fejlesztésekbe, hiszen a 2019-es szezon bevételének tartalékaiból kell gazdálkodni egy olyan évben, amelyben lényegesen kevesebb látogatóra számíthatnak.

„Sokszor ér bennünket az a vád, hogy milyen nagy összegek ütik a közbirtokosság markát, de az akadékoskodók nem számolnak azzal, hogy a terület karbantartása milyen hatalmas költségekkel jár. A személyzet bérén kívül elég, ha csak arra gondolunk, hogy el kell szállíttatni a szemetet, a tó parti ökovécék bérlési díját, a szippantás költségét fizetni, óriási kiadás a teljes áramellátás rendezése generátorokkal, az üzemanyag stb. Hosszú távon persze lehet és kell is gondolkodni regeneratív energiaforrásokban, azonban azok hatalmas egyszeri beruházást igényelnek, amire egyelőre nincsen mód” – ismertette Dósa.

 

Sátorozni is lehet

Továbbra is lehet tölteni egy-két éjszakát sátorral, lakókocsival, az erre kialakított területen van zuhanyzó, vécé, tűzifát is biztosítanak. Áramforrás nincs, ha telefont kell feltölteni, abban segítenek, azt azonban határozottan kijelenthetjük, hogy 24 órás csendzavarási tilalom van érvényben, aki ezt nem tartja be, kitessékelik a területről. Ide azokat várják, akik pihenni, a természet csendjét élvezni érkeznek – a Szent Anna-tó a csend oázisa kíván maradni.

Történelmi viszonylatban az emberek rettegtek a Szent Anna-tótól, ugyanakkor szent helyként is tekintettek rá, nem véletlenül állt itt két kápolna, és szerveztek búcsúkat is. A vallásos eseményeknek – keresztelőnek, esküvőnek – mindenképpen helye van továbbra is a tó melletti kápolnában – összegzett Dósa.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások