Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Fehér, ritka, de nem holló!

Fehér, ritka, de nem holló! Életmód

Fehér őzet észleltek a Bucsecs Nemzeti Parkban a Romsilva állami erdészet munkatársai. Az állat a természetvédelmi terület őrzését, gondozását ellátó erdészet által kijelölt etetőhelyek egyikénél tűnt fel néhány társával, a helyszínen térfigyelő kamera van, így sikerült „lencsevégre kapni”.

A szakértők megjegyzik, az őzeknél is nagyon ritka a fehér színű szőrzet és bőr, ami önmagában nem betegség, inkább genetikai jellegű okai vannak. Az illető állatfaj (nemcsak őz) létszámbeli túlszaporodását is jelezheti, illetve azt, hogy a szaporulat során biológiai kereszteződés történt.

A szóban forgó őz testéből, szervezetéből részben vagy teljesen hiányzik a melanin néven ismert biológiai festékanyag, ami a szem, a bőr és a szőrzet jellegzetes színét meghatározza. A fehér bundájú őz ugyan télen, a havas természeti környezetben előnyt élvez a ragadozókkal szemben, de más évszakokban hátrányt szenved tőle, hiszen könnyen észrevehető. A népi babona szerint az a vadász, aki egy fehér őzet vagy fehér szarvast lő ki, egy éven belül meghal.

Hirdetés
Hirdetés

A Bucsecs Nemzeti Park egyike az ország 22, a Romsilva által kezelt, ilyen jellegű védett természeti övezetének. Kiterjedése 32 ezer hektár, ennek kétharmada erdő.

Fotó: Obancea Cătălin vadőr, Bucsecs Nemzeti Park

Forrás: A nemzeti park Facebook-oldala

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások