Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vidám versek kedvelője

Vidám versek kedvelője Cseperedő

Soós Petra-Adrienn, a rétyi Antos János Általános Iskola nyolcadik osztályos diákja a Vidám Versek Versmondó Versenyén országos első helyen végzett. A diáklánnyal és felkészítő tanárával a versenyekről, a tervekről beszélgettünk.

Hirdetés
Hirdetés

– Petra nagyon életvidám, kedves, megbízható, nyugodt, kiegyensúlyozott temperamentumú, segítőkész és rendkívüli empátiával rendelkező személy. Diákként pedig úgy jellemezném, hogy igen érdeklődő, céltudatos, szófogadó, igényes és szorgalmas. Minden tanár álma, hogy ilyen tanítványai legyenek – fejtette ki Kerti József magyartanár.

Ellentétben tanárával, Petra nem számított arra, hogy a szatmári döntőn első helyen végez, de reménykedett, hogy sikerül valóra váltania álmát.

– Nem számítottam erre az eredményre. Az első helyezés számomra elképesztően nagy dolog, hiszen minden álmom ez volt, hogy egy ilyen versenyre eljuthassak és meg is nyerjem. Lackfi János Kijárási klasszikusok című verset szavaltam, amit a tanár úr választott ki számomra. A felkészülés során minden nap kielemeztük az iskolában a verset, segített, hogy hova kell tennem a hangsúlyokat, vagy éppen hol mondjam kicsit erélyesebben. A vers akkor lesz élvezetes és jó, ha sikerül megragadni a hangulatát, átélni és közvetíteni az érzéseket, átadni a vers üzenetét a hallgatóknak – magyarázta Petra.

– Kihívás volt egy olyan szöveget találni, ami nemcsak a verseny koncepciójába illeszkedik jól, hanem Petra lényéhez, személyiségéhez is passzol, hiszen csak így lehetett hiteles az előadása, ami egy ilyen verseny esetében nagyon fontos szempont. A versenyeket – ideértve a megyei szakaszt is – megelőző többheti iskolai felkészítők, előadáscsiszolások mellett Petra egyénileg is rengeteget dolgozott otthon, hogy tökéletesítse előadását, tehát az egyéni, fáradhatatlan munka elengedhetetlen feltétele volt a sikernek. Lehet, hogy kissé fellengzősen hangzik, de eleve úgy utaztam el a szatmári döntőre, hogy egészen biztosan nem térünk majd haza üres kézzel. Úgy köszöntem el félig tréfásan a tanárkollégáimtól, hogy készítsék a helyet a serlegnek, vagy bárminek is, amit adnak, mert hozzuk. Szerencsére így is lett – tette hozzá a pedagógus.

Petra már elemi osztályos korától jár szavalóversenyekre, több első helyezést is elért, az elmúlt tanévben a Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny országos szakaszán hatodik lett, de a legbüszkébb a Vidám Versek Versmondó Versenyének döntőjén elért teljesítményére.

A siker tanárnak és diáknak egyaránt elégtétel, visszajelzés, hogy a szorgalom, a kitartás, a lelkesedés és a befektetett munka mindig meghozza gyümölcsét.

– A siker kulcsa elsősorban az áldozatos munka és a hit abban, hogy amit csinálunk, végül meghozza gyümölcsét. A tanítvány sikere visszajelzést is jelent, hogy az ember jó úton halad, volt értelme ezt a szép hivatást választani, és érdemes a diákokért és a diákokkal dolgozni. Azt is hozzátenném, hogy a siker nemcsak a tanítványé és a felkészítő tanáré, valamint a gyereket egykor oktató tanítónő(k)é, hanem egyben a rétyi Antos János-iskoláé is. Bebizonyosodott immár sokadjára, hogy a – sajnos – egyre jobban elnéptelenedő és sokszor bizony lenézett falusi iskolákban is ugyanolyan keményen és komolyan dolgoznak, mint a városiakban. Innen elindulva is lehet nagy és szép dolgokat elérni, csupán akarat, kitartás és hajlandóság kell a munkára, ha ezek hiányoznak, az intézmény földrajzi helye lényegtelen – mondta a pedagógus.

Meglátása szerint a versenyek során a diák elsősorban élettapasztalatot szerez, önkontrollt tanul és önbizalmat nyer, ami végső soron a személyisége fejlődéséhez járul hozzá.

– Megtanulja, hogy a tehetség, a rátermettség nem elég önmagában a biztos sikerhez, tenni kell érte munkával, lankadatlan kitartással. A szocializálódás szempontjából is fontosnak tartom az ilyen versenyalkalmakat, hiszen ilyenkor, amikor hosszú utat kell megtenni az országos döntő helyszínéig, a megyét képviselő diákok között új barátságok, ismeretségek köttetnek, spontán módon oldódnak fel a gyerekekben a kezdeti gátlások, bátortalanságok. Öröm volt nézni, ahogyan egy csapatként örültek egymás sikerének, vigasztalták azokat, akiknek idén nem sikerült díjat kapniuk, és ami talán ennél is fontosabb, hogy bárhol jártunk, figyeltek, vigyáztak egymásra, akár egy nagy család, már csak ezért is érdemes volt ott lenni, a verseny élményén túl – emelte ki.

Petra a szabadidejét olvasással és filmnézéssel tölti. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum dráma tagozatán szeretné folytatni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. április 23., 8:15
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Ilyen lelki megpróbáltatásokkal terhelt időkben jó érzés arról olvasni, hogy diákok, tanárok egyaránt vállalták azt a cseppet sem könnyű feladatot, hogy a megyénk hírnevét öregbítsék.
    Szívből gratulálok az országos első helyezésért Soós Petra-Adriennek és felkészítő tanárának, Kerti Józsefnek! Sok sikert kívánok a továbbiakban!