Felhívás!

Verébfészek

Verébfészek Cseperedő

A minap arról számolt be az egyik ismerősöm, hogy a nyáron nyílás­zárókat cseréltek a fia házán, és egyúttal a teraszt is szépen beüvegezték. Ám mikor az erkély szigetelésére került a sor, arra lettek figyelmesek, hogy egy csapat veréb igen hangoskodik körülöttük.

Az idős munkás, a mesélőm, sejtette mi zavarhatja a madarakat, a fia is mondta, valami itt nincs rendben. Ezért abbahagyták a munkát, visszahúzódtak a szobába, hadd lássák, mi történik, mert arra gondoltak, hogy verébfészek van a közelbe, és túl közel kerültek hozzá. Esetleg valamelyik társuk beszorult valahova, és azért zsinatolnak a madarak.

Kis idő elteltével a verebek kezdtek megnyugodni, egyikük bátorságot vett, és a terasz felé repült, majd eltűnt szem elől. Még egy kicsit vártak, de mivel a többi veréb elment, ők is újra kimentek, hogy folytassák az elkezdett munkát. Azonban, amint nekifogtak dolgozni, a lármás verébcsapat visszatért. Ekkor úgy döntöttek megkeresik a „baj” forrását.

Tüzetesen átkutattak mindent, amikor felfedeztek egy nyílást. Az erkély belső feléről óvatosan eltávolították a lemezt, és ekkor került szemük elé egy csinos verébfészek, benne öt tojással.

A verébfészkek kívülről rendezetlennek tűnhetnek, de belül a fészekcsésze, ahol a fiókák nevelkednek, nagyon puhára van bélelve. Délben, amikor hazajött a kis unoka az óvodából, a szerelő nagytata megmutatta a verébfészket. Attól a perctől minden nap meg kellett nézni a tojásokat, később a már kikelt fiókákat. Majd egy nap a fiókák elhagyták a fészket, és a munkálatot lehetett folytatni. A nagytatának többen is jelezték, hogy ők bizony egy verébfészekért nem hagyták volna abba a munkálatot. Pedig elmondása szerint neki és az unokájának a nyáron a legszebb közös élményét nyújtotta az a verébfészek.

Ősszel, egy nap azzal állt elő az unoka: tata, madáretetőt kell vigyünk az oviba. Mindketten nagy örömmel és lelkesedéssel fogtak neki a közös barkácsolásnak.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.