Hirdetés
Hirdetés
Felhívás!

Váradis diákok írták

Az állatok iskolája

A kerek erdő közepében volt egy kicsi, de annál kedvesebb Állatiskola. Az iskola igazgatója Brunó medve volt, aki nagyon szigorú volt, de igazságos vezető. Egy aranyos tanító néni tanította az E osztályt. Egy napon kirándulni mentek, felfedezőútra Bagoly tanító nénivel. Sok izgalmas dolog történt velük, de a legizgalmasabb a virággyűjtés volt, és az, hogy együtt szórakozhatott a csapat.

Egyszer rátaláltak egy beteg sünire, aki ijedten húzódott be egy falevél alá. A tanító néni ellátta a sebeit és visszatértek az iskolához a sünivel együtt, akit egész héten ápoltak. Sünike már jobban volt, mikor megköszönte a sok jót, amit érte tettek, elköszönt és hazaindult a családjához. Sokat tanultak, de a legszebb az volt, hogy tudtak segíteni egy beteg társukon.

Erre még az igazgató is nagyon büszke volt.

Szabó Dorottya

*

A két cica

Volt egyszer két cica, úgy hívták őket: Léna és Luna. Egy szép napon összevesztek és azt mondták egymásnak: többet nem akarok találkozni veled! Innentől mindig külön ettek, játszottak. Egy nap Léna kimerészkedett az utcára, megijedt a sok autótól. Lunának fel sem tűnt, de aztán hiányozni kezdett Léna. Mindenhol kereste, de nem találta. Aztán a szomszéd macska azt mondta, hogy Léna kimerészkedett az utcára. Luna nagyon féltette Lénát. Kiment az utcára és keresni kezdte, kiabálta: Léna! Léna! Egyszer csak hallott valami hangot. Léna egy fa mögött kuporgott és kiáltotta: Luna!

Így ismét egymásra találtak.

Kibékültek és visszamentek az udvarra és tovább játszottak boldogan. Ma is megitták a tejecskét, megkergették a szomszéd egerét, hacsak össze nem vesztek ismét.

Barta Kriszta

*

Az állatok tanítása

Egyszer volt, hol nem volt, egy virágos mezőn az állatok iskolája. Az első napon Tapsi, a nyúl, Cincin, a kisegér, Cirmi, a macska, Fagyi, a ló együtt mentek iskolába. Az osztályteremben nagy kiabálás volt, mindenki egyszerre akart mesélni észre sem véve, hogy belépett Bagoly tanító bácsi és Mókus Luca tanító néni.

Ma a figyelmességről, segítőkészségről és a kedvességről tanulunk – mondta a tanító néni.

Bagoly tanító bácsi arról beszélt, mennyire fontos, hogy figyeljünk, segítsünk egymáson és legyünk kedvesek, mert mi is szorulhatunk segítségre. A gyerekek aznap boldogan és lelkesen mentek haza.

Benedek Balázs

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük