Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bemutató a bábszínházban

Bemutató a bábszínházban Cseperedő

Új bemutatóra készül a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház. A hétvégén, október 21-én, valamint október 23-án 18 órától a Dávid Péter rendezte 1×1 Királyfi című zenés mesejátékra várják az ötévesnél idősebb gyerekeket a bábszínház stúdiótermében.

Egyszer egy királyfi, mit gondolt magában, indul a mese, és gondolatának teremtő erejével máris megelevenedik minden élettelen anyag. A bábok, a hangszerek, a kellékek, a jelmezek mind a királyfit segítik, hogy álruhájában meglelje az igaz szerelmét és megtanulja az uralkodás igazságosságát. Hogy a királyfi el ne búsulja túlságosan magát az úton, elkíséri a játék, az ének és az élő zene öröme.

Ebben az előadásban mutatkozik be a bábszínház társulatának új tagja, a kolozsvári születésű Pánczél Kata, aki egyetemi tanulmányait is szülővárosában végezte.

A Cimborák Bábszínház tagjai egy különleges időbeli utazásra készülnek, Nagy Lázár József irányítása alatt és Nagy Kopeczky Kristóf közreműködésével. Elkészítik a Nagy Kopeczky Kálmán által rendezett Betlehem című előadás reprodukcióját, melyet november 27-én, advent első vasárnapján láthat a közönség. A betlehemes játék 2004-ben készült, 10 évig szerepelt a bábszínház repertoárjában, és a legtöbbet játszott előadások egyike volt. Januárban a bábszínház 25 éves évfordulójának megünneplésére készülnek, de a közönség igényeit figyelembe véve, február–március folyamán újabb babaelőadást is készítenek. Ugyanakkor műsoron tartanak hat korábban készült, nagy sikernek örvendő produkciót is.

Kép: Barabás Zsolt

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük