Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Több mint kétszáz kisdiák énekelt

Több mint kétszáz kisdiák énekelt Cseperedő

Az Alma Mater Alapítvány Füleki Katalin és Gábor Judit tanítónők irányításával negyedik alkalommal szervezte meg május 31-én a Kisiskolás Népdalcsoportok Találkozóját, amely elsősorban Kézdivásárhely és környéke alsó tagozatos diákjainak szólt.

Hirdetés
Hirdetés

Idén a találkozó helyszíne a kézdivásárhelyi Wegener Park volt, mivel a Gyerkőcnapok rendezvénysorozat keretében zajlott. A felhívásra 13 csoport 202 gyerekkel jelentkezett be, valamint 30 tanítónő, akik felkészítették a gyerekeket, illetve énekeltek a tanítók csoportjában. Minden fellépő énekegyüttes egy-egy népdalcsokorral mutatkozott be. A gyerekek és tanítóik is népviseletben jelentek meg, ezzel is hangsúlyozva az esemény lélekmelengető jellegét.

A találkozó mottója Kallós Zoltán gondolata: „Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és magyarul táncolunk.”, amely részben meg is fogalmazza a találkozó célját. Ez a kijelentés szépen egybecseng a Kodály Zoltán-i elvvel, mely szerint: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” Egyik fontos célkitűzés, hogy a gyerekek megismerjék népdalkincsünket, megtapasztalják az együtt éneklés örömét, büszkén és szeretettel öltözzenek népviseletbe. Egy ilyen jellegű rendezvény kitűnő lehetőség a találkozásra, ismerkedésre, barátkozásra, a szabadidő értékes eltöltésére. Az esemény, ahogy a neve is mutatja, egy találkozó, és nem verseny. Ünnep, örömszerzés, közösségi élmény, az együtt éneklés csodájának megtapasztalása. A találkozó másik fontos missziója a felsőháromszéki népdalkincs feltérképezése és visszatanítása elsősorban a tanítóknak, majd a gyerekeknek. Ennek érdekében a tavaly futásfalvi népdalcsokorral készültek a tanítók, az idén pedig szentléleki népdalokat énekeltek.

A szervező tanítónők köszönetüket fejezik ki tanító kollégáiknak, hogy idén is örömmel fogadták és támogatták ezt a kezdeményezést, felkészítették tanítványaikat, illetve részt vettek a közös éneklésben, hogy ezáltal együtt ünnepeljék a magyar népdalt. Szintén köszönetüket fejezik ki Kovászna Megye Tanácsának az anyagi támogatásért, a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház igazgatójának az együttműködésért és a lehetőségért, hogy ez a rendezvény helyet kapott a Gyerkőcnapok programsorozatban. Köszönet illeti továbbá Gábor Balázs grafikust a reklámgrafikai munkáért, Szabó Csabát a hangosításért, a névtelenül adakozókat az anyagi segítségért, a szülőket és pedagógusokat a lelkes hozzáállásért, közreműködésért.

Füleki Katalin, Gábor Judit

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük