Felhívás!

Számos versenyen bizonyított

Számos versenyen bizonyított Cseperedő

A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum ötödik osztályos tanulója, Fülöp Zsolna szereti a kihívásokat, már kisiskolás korától különböző matematika-, mese- és regemondó, szavaló, népdal, sport és anyanyelvi vetélkedőkön bizonyította tehetségét, rátermettségét. Legutóbb az online térben megszervezett Kriza János Országos Mesemondó Versenyen második díjban részesült.

– Nem számítottam rá, de reménykedtem, mivel sokat készülök, és sok energiát fektetek a versenyre való felkészülésbe, ellenben nem feltétlenül a győzelemért jelentkezem versenyekre. Örömet és nagyon sok bizalmat ad a további versenyekre. A pluszmunkához társaim, tanáraim és szüleim biztatása ad erőt – mondta.

A vetélkedő online térben zajlott, otthon elkészített felvétellel lehetett benevezni.

– Az, hogy online szervezték a versenyt, pluszterhet rótt ránk, mivel már az előkészületek alatt több feladat volt, sok mindenre kellett figyelni, elvárásból is több volt, és ezek nehezebbé tették a dolgomat. Egy szempontból volt könnyebb, hogy több lehetőségünk is volt. Viszont nem volt előttünk a zsűri, akiktől amikor meséltünk, visszajelzést kaptunk egy mosollyal, vagy esetleg egy kicsit unottabb arccal az addigi teljesítményünkről – magyarázta.

Zsolna A büszke leány című humoros mesével vett részt a vetélkedőn, melyet a felkészítő tanára, Molnár Júlia által javasolt történetek közül választott ki.

– A tanár néni szokott több lehetőséget megmutatni, ebből mi, diákok választjuk ki a nekünk legszimpatikusabbat, amivel ezután készülünk a versenyre, és folyamatosan foglalkozunk vele – magyarázta.

Zsolna szeret szerepelni, nincs lámpaláza, jól érzi magát a színpadon.

– Szerencsésnek érzem magam, mert nem szoktam izgulni fellépések/versenyek előtt, megszoktam az embe-rek előtt való „szereplést”. Véleményem szerint mesemondás közben fontos a szemkontaktus, oda kell figyelni a mese hangulatára és annak átadására. Fontos, hogy értsük is a mesét, ne csak mondjuk, és leljük örömünket a mesélésben. A sikerhez, a jó eredményekhez a tehetség mellett sok szorgalomra és gyakorlásra is szükség van, ez teszi még jobbá a teljesítményt – emelte ki.

– Mielőtt egy versenyre jelentkeznénk, először is megegyezünk abban, hogy csak akkor vállaljuk a megmérettetést, ha komolyan és becsülettel fel tudunk rá készülni. A mesemondó vagy versmondó vetélkedőre úgy készülünk, hogy rengeteg időt szánunk arra, hogy megtaláljuk a tematikának megfelelő, a tanuló temperamentumához, egyéniségéhez leginkább illő szöveget, mert csak így lesz hiteles az előadás. Miután sikerült kiválasztani a mesét vagy a verset, következik a szövegtanulás és a gyakorlás. Nem elég az, hogy egy diáknak tehetsége van, sok gyakorlásra is szükség van a sikerhez. Amikor már jól megy, akkor az osztálytársak azok, akiknek a véleménye, a reakciói segítenek a finomításban, az apró részletek átgondolásában. Leginkább a siker, az elismerés az, ami ösztönzően hat a diák és a tanár további munkájára – kapcsolódott be a beszélgetésbe Molnár Júlia.

Zsolna a mesemondás mellett anyanyelvi, matematika, sport, meseíró, regemondó, népdal és szavaló versenyeken is kitűnő eredményeket ért el. Felsorolni is hosszú lenne a különböző megmérettetéseken elért eredményeit, hiszen megyei, körzeti és országos vetélkedőkön 17 első, 9 második, 5 harmadik helyezést, 6 dicséretet és egy különdíjat kapott. Második osztályosként az Őszi Meseszüret Nemzetközi Mesemondó Verseny második, negyedikben pedig első díjas lett. Az F. Diószilágyi Ibolya Meseíró Emlékverseny döntőjén dicséretben részesült.

– Nagyon sok pozitívuma van a versenyeknek, hiszen a felkészülés során rengeteget tanulnak a diákok, közelebb kerülnek egymáshoz és a felkészítő tanáraikhoz, a siker önbizalmat ad nekik, büszkeséggel tölti el, és ösztönzi őket a folytatásra. Ugyanakkor azt is megtanulják, hogy hogyan lehet az esetleges kudarcélményt megélni, feldolgozni. A tanár és a szülő felelőssége is az, hogy felkészítse a gyerekeket mindkét eshetőségre. A tanítvány sikere természetesen örömmel tölti el a tanárt is, hiszen nincs annál nagyobb elégtétel, mint amikor a befektetett munka meghozza a várt eredményt. Ez az a pillanat, amikor azt mondhatjuk a diáknak, ha becsülettel és kitartóan dolgozik, akkor az eredmény sem marad el – fejtette ki a pedagógus.

Zsolna szabadidejét is igyekszik hasznosan eltölteni.

– A napjaim tele vannak programokkal. Azon kívül körökre megyek, rajzolok, énekelek, gitározok, sportolok, táncolok, és játszom a kisebb testvéremmel.

Nagyon sok zenét hallgatok. Kedvenc íróm Csukás István és Fóris-Feren-czi Rita, a kedvenc költőm Kovács András Ferenc. Utoljára a Narnia krónikái című könyvet olvastam. Én örülök, hogy többféle dologban kipróbáltam magam – éneklés, kicsikkel való foglalkozás, táncolás, szereplés –, s remélem, hogy ezekből lesz egy számomra tökéletes és élvezhető foglalkozás. Úgy gondolom, még van időm eldönteni, hogy milyen szakmát választok majd. Addig is élvezem ezt a sok mindent, amivel foglalkozom – tette hozzá.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.