Felhívás!

Népdalénekes diákok

Népdalénekes diákok Cseperedő

A kézdiszentkereszti diákok évek óta kitűnő eredményeket érnek el a megyei és országos szintű népdalvetélkedőkön. A helyi Trefán Leonárd Általános Iskolában komoly tehetséggondozás zajlik, lelkes pedagógusok irányítják, segítik a diákokat adottságaik kibontakoztatásában. A megyeszékhelyen megszervezett 16. Tiszta Forrás népdalvetélkedőn 11 diákkal vettek részt, két első, négy második, egy harmadik díjjal és három dicsérettel tértek haza. Az első helyezettekkel és Gábor Judit pedagógussal beszélgettünk hagyományról, kitartásról, tervekről.

Mindannyian egyetértenek abban, hogy a népdalokat át kell élni, mert csak úgy lehet hitelesen előadni őket. Fontosnak tartják hagyományaink megőrzését, ápolását, továbbörökítését. Tudják, hogy folyamatos gyakorlással, munkával lehet csak eredményeket elérni.

Gyergyai Zsanett első osztályos, de mint fogalmazott, a népdal számára „az élete felét” jelenti. Tisztán csengő hangjával, kifejező előadásmódjával kiérdemelte a zsűri elismerését, első díjjal jutalmazták.

– Szeretek népdalversenyekre járni, igaz, kicsit izgatott vagyok, hogy elcsuklik a hangom, de amikor azt mondják, például, hogy Zsanett első díjat kapott, akkor nagyon megkönnyebbülök – mondta a kisdiák.

Kedvenc tantárgya az ének, a mozgás, a torna is mindennapjai részét képezi.

– Szabadidőmben is sokat énekelek, rajzolok és imádok tornászni, cigánykerekezni. A testvérem, Gyergyai Anita tizedikes, és ő is első díjat kapott a Tiszta Forráson. Együtt is sokat énekelünk otthon – teszi hozzá.

A másodikos Szöllősi Kriszta számára az éneklés a boldogságot jelenti. Annak ellenére, hogy lámpalázas, imád színpadon lenni, énekelni.

– Azért szoktam izgulni, hogy vajon mit mondanak a zsűri tagjai, jól énekelek-e. A dalokat Pál Adél tanító nénivel közösen választjuk ki.  Tehetségemet, úgy gondolom, édesapámtól örököltem, ő és testvérem is szépen énekelnek, de zenészek is voltak a családban: déditatám és a nagymamám testvére. Nemcsak népdalversenyre, mesemondó és szavalóversenyekre is járok. Tavaly voltam országos szakaszon is a Vidám Versek Versmondó Versenyén, ahonnan különdíjjal jöttem haza – meséli a diáklány.

A helyi „népdalmozgalom” lelkes irányítója Gábor Judit tanítónő, akinek egész életét végigkísérte az éneklés.

– Nálunk a családban az éneklés az ünnepek és a hétköznapok része volt. Tanítóként tudatosan építem be a népdaltanítást a munkámba, hisz a zenei anyanyelv tanítása az anyanyelv tanításához hasonlóan létfontosságú, megmaradásunk záloga – fejtette ki Gábor Judit.

A kézdiszentkereszti iskolában már a legkisebbekkel elkezdik a népdaltanulást, kiválasztódnak a legtehetségesebbek, akiket felkészítenek és beneveznek a különböző versenyekre.

– A felkészülés ideje alatt gyakran van alkalmuk egymást is hallani, közösen énekelni, igazából a kicsik belenevelődnek, a nagyobbak példáját követve, a népdaléneklésbe. A vetélkedők nem csupán a helyezés, hanem az itt szerzett tapasztalat miatt fontosak. A bátor kiállás, tartás, igényes megjelenés, egyre szebb és gazdagabb repertoár, a szakmai zsűri értékelése, a versenytársak megismerése, barátságok kialakulása, egymástól tanulás. Ezek mind olyan hozadékok, amelyek segítenek az előbbre jutásban, alakítják a jellemet, a személyiséget – magyarázza a pedagógus.

Kézdiszentkereszt, a „jó hangú családok” települése

– Én úgy szoktam mondani, hogy a borvíztől énekelnek ilyen szépen a polyániak, de tény, hogy ebben a faluban nagyon sok „jó hangú család” van. Ilyen adottságok mellett, szinte kötelező ezzel foglalkozni. Már 10 éve, hogy tanítványaimmal részt veszünk a Sepsiszentgyörgyön évente megrendezett Tiszta Forrás népdalvetélkedőn, ahol Kovászna megye népdalt éneklő és népdalt kedvelő tehetséges gyerekei és fiataljai megmérettetnek. A versenyt nagy odafigyeléssel és hozzáértéssel szervezi az Eufónia Kulturális Egyesület, a zsűri mindig a szakma neves hozzáértőiből tevődik össze. Ezeknek köszönhetően az évek során egyre színvonalasabb lett a rendezvény – tette hozzá.

A Trefán Leonárd Általános Iskola mindig nagy létszámú csapattal nevez be a vetélkedőre, és minden alkalommal díjakkal térnek haza. Az alsó tagozatos diákokat a tanítóik készítik fel a versenyre, a felső tagozatosokkal, valamint azokat a líceumistákkal, akik az iskola tanulói voltak, Gábor Judit foglalkozik.

Idén második helyezést értek el: Opra Panna (IV. osztály), Gáspár Henrietta, (VI. osztály), Bögözi Alpár (VII. osztály) és Pál Bence (VIII. osztály). Harmadik helyezett Szőllősi Roland, (IV. osztály), dicséretben részesültek: Gáspár Adorján (I. osztály), Gáspár Zalán (III. osztály) és Györkovács Viktória (III. osztály), de jól szerepelt Tankó Ákos (V. osztály) is.

A kézdiszentkereszti, de jelenleg a céhes városban tanuló középiskolások is sikeresek voltak: Gyergyai Anita (X. osztály) I. díjas, László István-Botond (X. osztály) és Pál Eszter, (XI. osztály) második helyen végzett. Opra Anita, (IX. osztály), Fodor Janka (X. osztály) és Gáspár Boglárka (X. osztály) dicséretben részesült.

A Tiszta Forrás népdalvetélkedő tavaly felkerült a tanügyminisztérium által elismert megyei szintű versenyek listájára, a díjazott IV-XII. osztályos tanulók meghívást kapnak a Csak Tiszta Forrásból Népdalvetélkedőre, amely egy regionális verseny Kovászna, Hargita, Brassó, Bákó, Maros és Kolozs megye legjobbjai számára. Erre 2018. április első szombatján kerül sor Csíkszeredában, ahol Kézdiszentkereszt 5 tanulója is jelen lesz.

– A volt diákjainkat is beleszámítva a csapatba, nem kis büszkeséggel számolgatjuk, hogy a Kovászna megye 30 tagú csapatából 8 helyet mi töltünk be a székelyföldi döntőn – emelte ki a pedagógus, aki fáradságot nem ismerve dolgozik a népdal, a népi hagyományok fennmaradása és továbbörökítése érdekében.

Mint mondta, a közös vagy egyéni éneklések alkalmával felcsendülő szép dallamok, a csillogó szemek, a tisztán zengő énekhangok olyan lélekemelő hatással vannak rá, hogy észre sem veszi a fáradságot. Ha a gyermekek énekelnek, megszűnik számára a környező világ, átengedi magát ennek a tiszta energiának, ami feltölti, tovább lendíti.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.