Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Háromnegyede megvan

Háromnegyede megvan Kovászna megye

Sepsiszentgyörgy önkormányzata idén több alkalommal is módosította költségvetését, októberig a város bevételei több mint 23 millió lejjel emelkedtek. Sztakics Éva alpolgármester a helyi tanács legutóbbi rendkívüli ülésén számolt be a büdzsé alakulásáról.

Az év elején a város vezetősége 126,96 millió lejes bevétellel tervezett, ám azóta már többször módosították a büdzsét, összesen több mint 23,82 millió lejjel egészítve ki azt, derült ki a Sepsiszentgyörgy szeptember 30-i összesített költségvetése végrehajtásáról szóló határozatból. A dokumentum előterjesztésekor Sztakics elmondta, ez azt jelenti, hogy 150,78 millió lejnyi bevétellel számolnak, és az év első kilenc hónapjában ebből közel 110,82 millió lejt valósítottak meg, ami a tervezett éves bevétel 73,49 százalékát teszi ki. Ugyanakkor 108,48 millió lejt költöttek el, ami az éves tervezett kiadások 71,20 százalékát jelenti.

Az alpolgármester beszámolójából az is kiderült, hogy az oktatási intézmények saját bevétele 2,29 millió lej volt, a kulturális intézmények pedig több mint egymillió lejt valósítottak meg rendezvényszervezésből.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük