MOZAIK

MOZAIK Cseperedő

Fehér és fekete gólya, vándorsólyom, csilpcsalpfüzike, fenyőrigó, szajkó, szarka, mezei veréb, holló, varjú, széncinege került be a jegyzetfüzetbe a hétvégi séta során.

Meglehet, hogy az utolsó fehér gólya csapatot láttam az idén. Mindig vannak sereghajtók, akik megvárják az utolsó meleg légáramlatot, amellyel majd elmennek. Tíz gólya járkált a traktor után a szántásban, vetési és dolmányos varjak társaságában. Egereket, csimaszokat, pajorokat, pockokat fogdostak össze, és hogy volt bőségesen, amivel táplálkozni, azt igazolta a sűrű fejkapkodásuk. Csőrheggyel fogta meg az eke által kifordított egeret, úgy, mint az ember a kínai pálcikával a rizsszemet, majd dobta egyenest a torkába, és csúszott is le a hosszú nyakon. Most minden falat sokat számít, hiszen hosszú az út Afrikáig.

A varjak, sem lazsáltak, pedig ők nem utaznak, legfeljebb a vetési varjak mennek délebbre, a dolmányosok maradnak, kóborolnak, főleg a fiatalok, ahol táplálékot találnak, ott elidőznek. Télen főként lakott területeken, falvakon húzódnak meg, az ember mellett mindig kapnak ennivalót. A szarkák már ravaszabbak, még ha kis csapatot is látunk, legtöbbször a család verődik össze, az őszi hónapokban. Nagy távolságokat nem tesznek meg. Az öregek a költőterületeken maradnak, a fiatalok a tél derekán már figyelik a fákat, melyek alkalmasak fészekrakásra. Télen a disznóvágáskor csak úgy a semmiből jelennek meg, és várják a kellő pillanatot, mikor csenhetnek el a portékából.

Bokrok között csilpcsalpfüzike kutatott rovar után, onnan tudom pontosan, hogy elszólta magát, ugyanis a saját nevét mondogatja. Ilyenkor ugyan ritkán, de úgy látszik, a napsugarak, melyek a déli oldalon megütköztek és meleget adtak, elegek volt ahhoz, hogy szóra bírják a füzikét. A széncinke sem az őszi-téli hangján szólalt meg, hanem kiült egy ág tetejére és halkan énekelt. Tudja, hogy: „Vége van a nyárnak / hűvös szelek járnak (…)”.

Egy barázdabillegető szállt át a mező felett, a hangjára lettem figyelmes, s így vettem észre a magányos füsti fecskét is. Később egy vándorsólyom húzott át a fejem felett fent a magasban, a fenyőrigók jelezték, pedig nem voltak veszélyben. Mintha egy légi útvonal alatt lettem volna, a sólyom után hollók érkeztek és mentek is, majd indultam én is haza.

Kelemen László

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.