Felhívás!

Környezettudatosságra nevelt gyerekek

Környezettudatosságra nevelt gyerekek Cseperedő

Egy héten át zajlottak olyan tevékenységek a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes iskolában, amelyek révén azt próbálták tudatosítani a gyerekekkel, hogy miért fontos a környezettudatosság. Az akció során előadásokat és tematikus órákat tartottak, volt filmvetítés és sok más egyéb.

Lázas sürgésforgás fogadott a Turóczi Mózes Általános Iskolában a globális nevelési hét záróakkordjai során A diákok és pedagógusok egy hét alatt elsősorban a környezetvédelemre fektették a hangsúlyt, a különböző tevékenységek során rajzok és szemléltető eszközök készültek, amelyek révén azt próbálták érzékeltetni, hogy miért fontos a környezettudatosság. A román tagozatos diákok például egy robotot építettek. Tibescu Ioana és Aionele Petre Alexandru a robotépítő csoport tagjai voltak, lelkesen magyarázták, hogy a robot megeszi a szemetet, és tiszta lelevgőt gyárt. A kisfiú hozzátette: ő nem akar olyan lenni, mint egyes emberek, akik a házuk ablakán dobják kia szemetet, ő otthon is próbál környezetvédőként élni.

Az iskola pedagógusai arra próbáltak hatni, hogy a gyerekek megértsék: a cselekedeteiknek az egész világra hatásuk van. Mivel az idei globális nevelés hétnek a környezetvédelem volt a témája, így a tevékenységek is ennek jegyében zajlottak.

Mike Ildikó aligazgató elmondta: a mai ember az egyre erőteljesebben globalizálódó világ aktív cselekvője, így a nevelés során ezt hangsúlyozták. „A globális nevelés célja, hogy felhívjuk a figyelmet a helyi cselekedeteik globális következményeire. Olyan tudást, készségeket és értékeket közvetít, amelyek hozzásegítenek, hogy cselekedeteink révén egy fenntarthatóbb és igazságosabb világ megteremtéséhez” – mondotta az aligazgatónő, hozzátéve, hogy nem az információ átadása és visszakérdezése a cél, hanem a kérdés helyes feltételére, az információ megszerzésére és az ellentmondásos tények feldolgozására helyezi a hangsúlyt.

– Az idei globális hét témája a klímaváltozás volt, mi úgy gondoltuk, nagyon fontos, ugyanakkor aggasztó téma is, így diákjainknak egy átfogó programot szerveztünk, volt kitűzőverseny, az 1-4. osztályosok rajzokat, kollázsokat készítettek, az 5-8. osztályosok esetében műhelymunkákban gondolkodtunk. Volt kvízverseny a globális felmelegedés témakörében, kisfilmeket és riportokat készítettek – magyarázta Mike Ildikó.

A tevékenységekbe a Zöld Nap Egyesület tagjai is bekapcsolódtak, különböző előadásokat tartva a diákoknak. A vezetőség célja a hét során teljesült, hiszen a diákok érdeklődéssel és beleéléssel fordultak a környezetvédelem iránt.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.