Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Jövő héten toborzás

Jövő héten toborzás Cseperedő

Jelenleg is zajlanak a munkálatok a kézdivásárhelyi Református Kollégiumhoz tartozó 2-es számú óvoda épületén. A külső-belső felújítást a tervek szerint júniusig befejezik, akkor lesz a hivatalos átadó, a kisgyermekek pedig szeptemberben már ott kezdhetik a tanévet, akkorra már a Waldorf szemléletű csoportokat is képesek lesznek befogadni.

Hirdetés
Hirdetés

Tavaly fogalmazódott meg néhány óvodás korú gyermek szülőjében a vágy, hogy jó volna, ha a Waldorf-pedagógia, oktatás is intézményes keretek között jelen lenne. A Református Kollégium igazgatója, Farkas Ferenc első perctől támogatta a közösséget, ugyanúgy a református egyház és a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség. A befogadó intézmény a 2-es számú óvoda lett, amely épp teljes felújítás alatt van, szeptemberben már ott fog működni a két Waldorf szemléletű csoport.

Hogy hogyan zajlik egy nap a Waldorfban? Sztáncsuj Krisztina óvónő mesélt róla.

– Szabad játékkal kezdjük a napot, közben művészeti tevékenység zajlik. Nem egyszerre dolgoznak, csak annyi gyermek, ahány kapcsolódni akar. Amint egy csoport befejezi a tevékenységet, átadja a helyét másoknak, akik éppen nem vesznek részt a foglalkozásban, szabadon játszanak. Rendrakás, majd reggeli következik, utána pedig az egymásra figyelés ideje. Ezt követően az adott ünnepkör (Mihály-nap, karácsony, három királyok napja, húsvét stb.) időszakának megfelelő körjátékban tanulunk verset, éneket, román nyelvet, népi gyermekjátékokat, ezek által pedig türelmet és kitartást. Tízórai után mindig kimegyünk a szabadba, ha napsütés van, ha esik vagy éppen havazik, hiszen minden időjárás megfelelő a kint létre. Ha már nagyon elfáradtunk, bent a mesék birodalma fogad. Mire innen visszatérünk, a szülők már várnak az ajtóban, visznek haza a jól megérdemelt pihenésre – vázolta egy átlagos napjukat az óvónő.

A csoportban vegyes korosztályú gyermekek vannak, ami a pedagógus szerint azért is nagyon jó, mert sokat tanulnak egymástól. A hároméves a hatévestől tanul mozdulatokat, rajzmintákat, szerepjátékot, a nagyobb a kicsi mellett megtanulja a felelősségvállalást, elfogadást, türelmet.

Az óvónő kiemelte, hogy a gyermekek egy természetes anyagokkal berendezett terembe érkeznek, a foglalkozások során pedig szintén ezeket részesítik előnyben.

– A kedd például a gyurmázás napja, ilyenkor a kicsik méhviaszból készült gyurmát használnak az üzletben kapható habgyurma helyett. Igaz, keményebb, nehezebb a munka vele, de ezáltal a kitartás is erősödik bennük, nagyobb az öröm, amikor végre gyúrható. Szerdán gyapjúval dolgozunk, tanulunk szőni, befűzni, bogozni. Minden napra valami más jut, de a sok más rituálé mellett, biztonságot ad a kicsiknek az is, hogy tudják, hétfőn festünk, kedden gyurmázunk, szerdán a gyapjúval ismerkedünk, csütörtökön sütünk, pénteken a házi munkáé a főszerep, minden héten, egész évben. A szülőnek pedig az nyújt biztonságot, hogy tudja, a gyerekét természetes környezet segíti a fejlődésben, a legjobb minőségű, természetes anyagokkal dolgozik, a régi paraszti kultúrára és a keresztény értékrendre épülő évkör szerint éli napjait úgy, hogy közben környezete a pedagógiai elvárásoknak és a biztonsági előírásoknak egyaránt igyekszik maximálisan eleget tenni.

Jövő héten szerdán, 15.30-kor várják az érdeklődő szülőket egy beszélgetésre, ahol részletesebben mesélnek a Waldorf szemléletű oktatásról, a csoportról, az óvónők is bemutatkoznak és a jelenlegi csoport szülei is mesélnek a tapasztalataikról. A részvételre jelentkezni lehet a Waldorf Kézdivásárhelyen nevű Facebook-csoportban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás