Hogyan vakációztak a mai felnőttek

Folytatjuk sorozatunkat, melyben közéleti személyiségek osztják meg gyerekkori vakációs emlékeiket a Cseperedő olvasóival. A mai részben Tischler Ferenc, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat főtitkára mesél gyerekkoráról.

– Kisiskolásként a nyári vakációk egy részét a földvári nagyszüleimnél töltöttem, de a szüleimmel is rendszeresen volt közös programunk. Abban az időben két évente lehetett külföldre utazni, és akkor is csak a kelet-európai országokba, ezért Magyarországot, az akkori Csehszlovákiát, Lengyelországot mi is bejártuk, kétévente a román tengerpartra is eljutottunk. Aztán ott voltak a táborok. Dancs Annamária tanító néni minden nyáron egy hétre elvitt minket a homoródi pionírtáborba. Ezek nagy élményt jelentettek számomra, hiszen szüleim nélkül, a társaimmal lehettem együtt. Sok mindet tanultam ott, az önállóságtól kezdve a természet felfedezésén és védésén át az egymásra figyelésig. Most is minden évben részt veszek táborokban, igaz most szervezőként, de ajánlani tudom mindenkinek ezt a fajta kikapcsolódást. A tábortüzet körbeülni, énekelni, beszélgetni, közösségben lenni pótolhatatlan élményt nyújt, amiből táplálkozni, erőt meríteni lehet a munkás hétköznapok alatt. Minden gyereknek ajánlani tudom – fogalmazott.

A legmeghatározóbb gyerekkori élményének a homoródi táborokat tartja, sokat mesél ezekről a gyerekeinek is.

– Második osztályosként ültem le először tábortűz mellé. Nagyobbak, negyedikesek is voltak a táborban, és ott tapasztaltam meg azt, hogy bizony a kisebbnek azt kell tennie, amit a nagyobb mondd. Minden nap program volt, ügyességi vetélkedők, karnevál, ismerkedtünk a növény- és állatvilággal, s buliztunk is a Neoton és Illés zenekarok zenéjére. Fiamnak és lányomnak a humoros, vicces pillanatokról, a csínytevésekről mesélek, ilyen volt az, amikor két egymástól fél méterre lévő széket leterítettünk egy pokróccal, alá egy tál vizet tettünk, helyet foglaltunk a székeken, s ha valaki le akart ülni középre, belehuppant a vízbe – mesélte mosolyogva.

Meglátása szerint az ő gyerekkorában egyszerűbb volt a szülőknek nyári programot szervezni, mert a kommunizmus idején mindenki dolgozott, s a munkásemberek is ki tudták szorítani a pénzt a nyaralásra, a gyerek táborozására.

– Napjainkban nehezebb, nem minden szülő tudja megengedni ezt a gyerekének. Ma már a választék is nagy, és örömmel konstatálom, hogy egyre többen próbálják visszahozni a régi táborok hangulatát, a sátorozást, a természetközeliséget. Régen az egyszerűségre törekedtek a táborokban, ma nehezebb a gyerekek figyelmét lekötni, éppen ezért nagy a felelőssége a táborszervezőknek, hiszen a cél megszerettetni a gyerekkel ezt a fajta életmódot – tette hozzá.

A nyári vakációra felhagyott feladatokkal kapcsolatban úgy véli, kell ösztönözni a gyereket, hogy olvasson, de időt kell hagyni neki a lazításra, a felhőtlen szabadságra, feltöltődésre.

– Nekünk is volt házi olvasmány felhagyva a vakációra, de napi fél óra esti olvasással lazán eleget tudtunk tenni a feladatunknak, nem volt erőltetett iram. Azt látom, hogy pedagógusfüggő ez is, vannak helyek, ahol a gyerek úgy jön el a nyári vakációra, hogy hosszú feladatlistája van, amit a 3 hónap alatt el kell végeznie, ami egy stresszfaktor számára. Úgy gondolom, kell ösztönözni a gyereket, hogy olvasson, de csak takaréklángon, hogy élmény legyen számára, kaland, ne stressz. Nekünk a kötelező mellé mindig ajánlottak olyan könyveket is, ami lekötötte a figyelmünket, ami érdekelt minket – mondta.

Ha most lenne gyerek, szeretne minél több időt közösségben tölteni, táborozni, hegyet mászni, tengerben, tóban hűsölni, élményeket gyűjteni, barátokra lelni.