Hogyan vakációztak a mai felnőttek?

Hogyan vakációztak a mai felnőttek? Cseperedő

Folytatjuk sorozatunkat, melyben közéleti személyiségek osszák meg gyerekkori vakációs emlékeiket a Cseperedő olvasóival. A mai részben dr. Kinda Eleonóra, a Székely Mikó Kollégium tanára mesél gyerekkoráról.

A nyár csendes pillanataiban, vagy amikor gyermekzsivajtól hangos játszóterek mellett sétálok, eszembe jut a magam mögött hagyott gyerekkorom, annak megfakult, de boldogsággal felvértezett emlékáradata. A legfelfokozottabb pillanatokat a vakáció előtti iskolás napok jelentették, amikor az illyefalvi iskola udvarán gondtalanul készültünk az előttünk álló, akkor még végtelennek tűnő, nyári vakációra. A vakáció első napjai a „hazafias” munkával teltek, hisz abban az időben még kötelező volt a 12 napos nyári „önkéntesség”. A nyári szünet idejére iskolánk 1–2 tanterme átvedlett selyemhernyó-tenyészetté, ahol a diákok az önkéntes munkát róhatták le a selyemhernyók etetésével. Ha vittünk egy-egy bevásárlózacskó eperfalevelet, akkor azt elszámolták egy ledolgozott munkanapnak. Áldott emlékezetű nagymamám, a gondoskodó szeretetét úgy is kifejezte, hogy amíg az iskolában a selyemhernyók etetésével voltam elfoglalva, addig ő otthon gyakran még 2 zacskó eperfalevelet is gyűjtött, hogy a drága unokája minél hamarabb leróhassa a kötelező munkanapokat.

Az első vakációs heteket beárnyékolták a mezei munka kellemetlenségei, amiket akkor nehezen viseltem, hisz hajnalban keltünk Édesanyámmal, hogy megmenekülve a tűző nap hőségétől, korán megkapáljuk a veteményest. Ma már, hosszú évtizedek távlatából, ezek a pillanatok is „édes” emlékekké szelídültek. Mindezek után következett a megérdemelt nyaralás. Ez rendszeresen egy családi nyaralásból és egy táborozásból állott. Szüleimmel felváltva magyarországi rokoni látogatásra és a tengerpartra jártunk nyaralni. Bár többször voltam táborban, érdekes módon mégis a năvodari nemzetközi pionírtábor emléke maradt meg bennem a legjobban, hisz ott láttam először más színű és más nyelvet beszélő gyerekeket. Egy 9 éves kislánynak ez nagy élményt jelentett. Úgy éreztem, mintha nem is ebben az országban lennék. A kezdeti honvágyat hamar felváltotta a felhőtlen szórakozás. Később pedagógusként, az ott szerzett élmény erősített meg abban, hogy mennyire is fontos egy diák életében a táborozás, az iskolán kívüli tevékenység, ezért ma mindent megteszek annak érdekében, hogy a diákjaimmal minél több táborban vehessünk részt, mert meggyőződésem, hogy ezek az élmények pótolhatatlanok egy tanuló életében, hozzájárulnak a gyerekkor megszépítéséhez, és a nehéznek tűnő iskolásnapok könnyebb „elviseléséhez”.

A nyári vakáció utolsó hetei gyerekmunkával teltek. Mindez a kortársaim társaságában inkább szórakozásnak, mint munkának tűnt. Volt, amikor az illyefalvi vártemplom felújítási munkálatait végző külföldi diákoknak az ellátásában segédkeztem szakácssegédként. Ilyenkor megkerestem a zsebpénzemet, amivel megvásárolhattam a számomra régóta áhítozott dolgokat: biciklit, márkás ruhákat és egyebeket. Ma, amikor többször hallom, hogy a gyerekek unatkoznak a vakációban, elcsodálkozom, hisz a hátam mögött levő 33 hónapos nyári vakációmból egyetlen olyan napra sem emlékszem, amikor unatkoztam volna, hisz annyi élményt és emléket gyűjtöttem össze ezek alatt, hogy az iskola megkezdése után napokon át folyamatosan csak erről meséltem az osztálytársaimnak. Lehet ezt örökölte a fiam is, aki most az utolsó szabad nyári vakációját tölti, és csak kapkodom a fejem, hogy milyen sűrű programja van. Örülök, hogy nem látom henyélni egy napot sem, hanem programot program után szervez, sőt a szabadnak tűnő napjait is hasznosan tölti. Ilyenkor gyakran elgondolkodom azon, hogy vajon kire hasonlít?

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások