Felhívás!

Helytállásra készülnek

Helytállásra készülnek Cseperedő

A tantermi tanítást nem lehet kiváltani az online oktatással, azonban az iskola feladata, hogy minden lehetséges helyzetre felkészüljön. A Székely Mikó Kollégium bővíti technikai eszköztárát, átláthatóbbá, használhatóbbá teszik a honlapot, a pedagógusok képzésekre járnak, távoktatási technikákkal ismerkednek.

– Felkészületlenül ért mindannyiunkat, hogy egyik napról a másikra az online térbe kellett áthelyezni az oktatást. Erre sem a tanügyi rendszer, sem az iskola, sem a gyerekek, sem a szülők, sem mi, pedagógusok nem voltunk felkészülve – mondta Kondor Ágota igazgatónő. – Megpróbáltuk kihozni a maximumot az adott helyzetből, nem volt egyszerű, főleg az első két-három hétben voltak fennakadások. A különböző alkalmazások megismerése, használata mellett fel kellett mérjük azt is, hogy mekkora anyagmennyiséget bírnak meg a diákok. Tanultunk az elmúlt időszakból, levontuk a következtetéseket, létrehoztuk az iskolai Google-platformot, a class roomokat, egy kicsit készülünk az őszi online oktatásra. Szomorú szívvel mondom, mert nem ezt szeretnénk, de ha újra belekényszerülünk egy ilyen helyzetbe, akkor már felkészültebbek leszünk.
Az eszközbeszerzés, technikai felkészülés mellett a képzések is előtérbe kerültek.

– Tanáraink többsége, jómagam is, különböző képzéseken veszünk részt, ahol online oktatási technikákkal ismerkedünk. A pedagógusok háza sok tanfolyamot szervezett a nyárra, a Bolyai Nyári Akadémia is ezt a témát választotta az idén. A digitális oktatás nem abból áll, hogy anyagokat töltök fel a gyerekeknek, sokkal összetettebb, megvan a sajátos módszertana, eszköztára, amivel nem minden iskola rendelkezik. Mi viszonylag jó helyzetben vagyunk, a tanáraink többsége rugalmasan át tudott állni a távoktatásra – tette hozzá.
Ez részben köszönhető annak is, hogy az iskola grafikus táblagépeket vásárolt a tanároknak.

– Ez olyan, mint egy tábla, amit ráír a tanár, az megjelenik a gyerek képernyőjén. Ez valamelyest pótolja az órai jelenlétet. A Mozawebes licencünket is szeretném megújítani őszire, ez nagy segítségünkre lenne a távoktatásnál. Hangsúlyozom, az online soha nem lesz olyan, mint az osztálytermi oktatás. Nyilván, ha muszáj, megoldásokat kell találnunk, hogy biztosítani tudjuk a minőségi oktatást ebben az esetben is – emelte ki.

A családoknak is megterhelést jelent a távoktatás, hiszen – az esélyegyenlőségből kiindulva – az ideális az lenne, ha minden gyerek rendelkezne egy számítógéppel.

– A kormány azt ígérte, hogy táblagépeket oszt ki a gyerekek között, de én nem látom, hogy ezt őszig hogyan lehet megvalósítani. Pedagógusként a hagyományos oktatás tartom a leghatékonyabbnak, amikor a tanár több csatornán érzékeli a gyereket, látja az arcán, a szemén, a mozgásán, hogy megértette-e az anyagot. Az elsősöknél nagyon fontos a tanító néni jelenléte, hogy megtanítsa nekik a finom mozgásokat, írás közben megfogja a kezüket és igazítsa. Nyilván az adott járványügyi helyzet fogja meghatározni, hogy hogyan indul a tanév. Erre vonatkozóan semmi hivatalos átiratot nem kaptunk. Ismerem a három forgatókönyvet, az a verzió, mely szerint az osztály fele jelen van a tanteremben, míg a másik fele otthonról követi az órát, technikai nehézségekbe ütközik, hiszen ebben az esetben élő közvetítésről lenne szó, ehhez pedig nincsenek meg a szükséges eszközeink, mindössze 15 osztálytermünkben van kamera. Kivitelezhetőbbnek tartanánk, ha az osztályok fele délelőtt, a másik fele délután járna iskolába, ez viszont megkétszerezné a tanárok óraszámát. Plusz terhet ró ránk az is, hogy kezdődik a kollégium felújítása, épületszárnyak kerülnek lezárásra – magyarázza.

Sok még a tisztázatlan kérdés: megnyithatják-e a bentlakást (4–5 gyerek van egy szobában), a konyhát, az éttermet.

– Azt sem tudni még, hogy országos, helyi vagy iskola szinten hozzák meg a döntéseket. Vannak kis létszámú tanintézmények, ahol eleget tudnak tenni a távolságtartási követelményeknek. Mi mindenképpen csoportbontásban gondolkodunk, mert nagy létszámú osztályaink vannak. Az már más kérdés, hogy így hogyan lehet közösséget építeni. Arra törekszünk, hogy minden körülmények között helytálljunk, és kihozzuk a maximumot az adott helyzetből – summázta az igazgatónő.

Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások