Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Hagyományápolás a Petőfiben

Hagyományápolás a Petőfiben Cseperedő

A kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskolában színvonalas tehetséggondozás zajlik. A tanintézmény diákjai már több népdal-, vers- és mesemondó versenyen bizonyítottak. A háromszéki Népdalbarátok megyei szintű vetélkedőn hat lány vett részt, közülük hárman – Mihály Anett másodikos, Pap Anna harmadikos és Finta Fruzsina hetedikes diákok – első helyezettként megmérettethetnek októberben a Temes megyei Újszentesen szervezett országos Őszirózsa Népdalvetélkedőn. A felkészülésről, a tervekről Füleki Katalin tanítónővel beszélgettünk.

Hirdetés
Hirdetés

– Anett, Anna és Fruzsina nem először versenyeznek. Mindhárman megtapasztalták mind az élő, mind pedig az online verseny izgalmait. Voltak sikereik, de olyan helyzetek is, amikor kudarcként éltek meg egy második vagy harmadik helyezést, ami persze számomra szintén siker, ám ezeket ők azokban a helyzetekben nem így gondolták, de megtanulták elfogadni. Mindhárom lány nagyon tehetséges, nagyon szeretnek énekelni, nagyon szorgalmasak, kitartóak. Könnyű velük dolgozni, mert maximálisan együttműködnek, meghallgatják a tanácsaimat, mindig figyelnek, és nagyon fegyelmezettek, nagy önuralommal rendelkeznek. Egyénileg is sokat gyakorolunk, főleg fellépések előtt. A kisebbek csodálkozással és szeretettel hallgatják a nagyobb diákokat, és nagyon figyelnek egymásra. Azt látom, hogy egymástól is nagyon sokat tanulnak – magyarázta Füleki Katalin, a lányok felkészítő pedagógusa. A versenyekre való készüléskor arra is figyelni kell, hogy a repertoárok különbözőek legyenek.

– Az azonos korú gyerekeknél nehezebb ezt megoldani, hiszen ők hasonló életkori és hangi adottságokkal rendelkeznek. Ennek előnye, hogy így minden versenyző mindenki énekét megtanulja.

Az Őszirózsa Népdalvetélkedő országos szakaszán Anett harmadikos, Anna negyedikes, Fruzsina nyolcadikos lesz. Anett és Anna tulajdonképpen vetélytársak lesznek, mindketten a III–IV-es kategóriában versenyeznek majd, de azt gondolom, hogy őszintén fognak egymásnak drukkolni, és egymást bátorítani. Fruzsinának ez az utolsó lehetősége részt venni az országos szakaszon, mivel ősszel nyolcadikos lesz. Eddig még sosem sikerült idáig eljutnia, pedig elsős korától jár népdalversenyekre, ahol mindig nagyszerűen helytállt, és mindig díjazott volt. Az ő évfolyamán kiemelkedően tehetséges gyerekekkel kellett mindig versenyeznie. Ez a megyei első helyezés nagy elégtétel mindkettőnk számára – emelte ki.

Mint mondta, nagy örömként élték meg, hogy újra élőben lehetett megszervezni a versenyt, hiszen ez a műfaj csak így tud igazán hatásos lenni.

– Az igazság az, hogy az online időszakban sem szüneteltünk. Kolléganőmmel, Gábor Judit tanítónővel minden lehetőséget megragadtunk, hogy tehetséges tanítványainkat ez idő alatt is lelkesítsük, támogassuk a népdaléneklésben. Megtaláltuk a módját az együtt éneklésnek, több online versenyt is felfedeztünk, és beneveztünk ezekre. Az online énekverseny természetesen nem az igazi, viszont nagy hasznukra vált a gyerekeknek, hogy volt egy kihívás, ami motiválta őket, így sokat készültek, gyakoroltak, s ez a munka a legutóbbi népdalvetélkedőre való felkészülést is elősegítette. A 2021/2022-es tanévben létrehoztuk a Búzavirág Énekiskolát alsó tagozatos gyerekeknek, amelynek az első díjas tanítványaink tagjai. Szintén sokat fejlődtek a gyerekek az általunk szervezett népdaltáborokban, melyet idén júniusban negyedszerre hoztunk tető alá. Ezen alkalmakkor nagyon sokat tudunk együtt énekelni, és rengeteget fejlődnek a gyerekek. Kemény munka ez, de aki vállalja, az szívesen teszi, mert nagyon szeret énekelni, és a fellépésektől sem riad vissza – emelte ki.

Fruzsina szeret színpadon lenni
Meglátása szerint pró és kontra vélemények is vannak a kisiskolások versenyeztetésével kapcsolatosan, de azok a gyerekek, akik örömmel bevállalják a versenyzést, azoknak hasznukra válik.

– Magabiztosságot, bátor kiállást, önbizalmat szereznek, és megtanulják uralni az érzelmeiket, feldolgozni mind a sikert, mind pedig a kudarcot. Ugyanakkor nagyon szorgalmazzuk a csoportos éneklést, szereplést, mert ezek alkalmával sok gyereket be tudunk vonni, és meg tudunk nyerni a népdaléneklésnek. Ezért is szervezzük a Kisiskolás Népdalcsoportok Találkozóját, hogy a nem szólista adottságokkal rendelkező gyerekek is énekelhessenek, és sikerélményük legyen – fejtette ki.
Az országos szakaszon nagyon sok tehetséges gyerek találkozik, a legjobbak gyűlnek össze, de bíznak abban, hogy Újszentesen is sikeresen szerepelnek majd a lányok.

– Tudom, hogy mindhárman megtesznek majd mindent, hogy a lehető legjobban teljesítsenek. Mindig arra biztatom őket, hogy átéléssel, örömmel, szívből énekeljenek, s akkor a siker sem marad el. Számomra a legnagyobb elégtétel és siker, hogy sok gyerek van, akik önként, szívesen jönnek énekelni, elköteleződnek a népdaléneklés mellett, és éveken át kitartanak, örömmel tanulnak, gyakorolnak, és éltetik tovább a magyar népdalt – summázta a pedagógus.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások