Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Épp olyan egyszerű, mint amennyire bonyolult”

„Épp olyan egyszerű, mint amennyire bonyolult” Cseperedő

Dezső Szilárd a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskola hetedik osztályos tanulója, a Zrínyi Ilona matematika verseny megyei szakaszának első helyezettje. Rutinos versenyzőnek számít, több vetélkedőn ért el kitűnő eredményt.

Hirdetés
Hirdetés

– Szilárd egy szorgalmas, ambíciós, öntudatos, tehetséges, komoly és egy kiváló logikai gondolkodással rendelkező diák. Ha valamit elhatároz, azt véghez is visz – jellemezte tanítványát Baricz Kinga. A matematikatanár szerint a pedagógus szerepe megszerettetni a tantárgyat a diákokkal.

– Szerintem fontos a gyerekeknek az érdeklődését felébreszteni, serkenteni a tantárgy iránt, játékosan tanítani. A diákoknak lehetőséget kell biztosítani a sikerélmény megélésére, aminek nagyon motiváló hatása van – tette hozzá.

– Elsősorban azért szerettem meg a matekot, mert számomra érthető volt. A szépsége talán abban rejlik, hogy épp oly egyszerű, amennyire bonyolult, és néha meglepő megoldást lehet kapni – magyarázta Szilárd.

A pedagógus szerint a versenyekre, megmérettetésekre való felkészülés nagyon sok pluszmunkát igényel, ezt csak jó időbeosztással, kitartó odaadással lehet megvalósítani. A hetedikes diák számára a pluszmunka nem jelent nagy megterhelést, szívesen és jó kedvvel végzi.

Szilárd igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, a legjobbat kihozni magából az adott versenyen.

– Ha nem is mindig jön össze a versenyen, legalább tanultam valamit. A legbüszkébb a hatodik osztályos Bolyai csapatversenyre vagyok, amikor megyei elsők lettünk. A másik meg az idei Zrínyi verseny, voltam már 2-ik és 3-ik, de első még nem – mondta.

A matek mellett más tantárgyversenyeken is részt vett, a Hevesy kémiaversenyen megyei első helyen végzett, de a járvány miatt az országos megmérettetés elmaradt.

A tanár és a diák is azon a véleményen van, hogy egy-egy verseny lehetőség a tapasztalatszerzésre.

– A versenyek előtt mindig el szoktam mondani a tanítványaimnak, hogy a részvétel egy kihívás, önmagunkkal szemben is, és függetlenül attól, hogy milyen eredményekkel térnek haza, a legfontosabb a tapasztalatszerzés és a megmérettetés. A versenyeken való részvételt fontosnak tartom, mivel motiváló, önbizalom-fejlesztő, növeli a teljesítményt és elősegíti az egészséges versenyszellem kialakulását a gyermekben – tette hozzá Baricz Kinga.

Szilárd a reáltantárgyakat, illetve a tornaórát szereti. Szabadidejében biciklizik, vagy videojátékokkal játszik, és mint fogalmazott „más haszontalan dologgal” tölti az idejét.

A siker mindenki számára a befektetett munka elismerését jelenti, mely a folytatásra ösztönöz.

– Számomra a tanítványok sikere elsősorban elégtételt, egyben örömöt és nem utolsó sorban a kitartó munka eredményét jelenti – fejtette ki a tanárnő.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük