A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Elégették a betegségeket

Elégették a betegségeket Cseperedő

A New Fashion és a Zarah Moden készruhagyárak, illetve az általuk működtetett Pro Sanitate Alapítvány képviselői a betegek világnapja alkalmával újabb adományt vittek a kézdiszentléleki Szent Klára Öregotthonba.

Az ajándékozókat a Csipkerózsika Napközi Otthon óvodásai is elkísérték, akik farsangi műsort adtak elő.

A gyulafehérvári Caritas által működtetett otthon lakói minden kis segítséget értékelnek, hiszen könnyebbé teszi életüket. Így most is nagyon örültek a felnőttpelenkákból, mosogatószerből és édességből álló csomagoknak, és még inkább a Csipkerózsika óvodásainak, akik vidám farsangi műsort adtak elő.

Az idősek mosolyogva és nevetve nézték az előadást, aminek a végén egy bábura jelképesen rátehették a betegségeiket. Hogy a betegségek eltűntetése még erőteljesebb jelentőséggel bírjon az előadás végén elégették a bábut.

A két készruhagyár és az alapítvány állandó mecénásai az otthonnak, ezenkívül minden ünnep alkalmával felkeresi az otthont, és soha nem mennek üres kézzel.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.