Felhívás!

Csernátoni diákot is díjaztak

Csernátoni diákot is díjaztak Cseperedő

Kolozsvár adott otthont a 30. Herman Ottó Biológia Verseny erdélyi döntőjének, a csernátoni Ráduly Rebeka különdíjban részesült.

A rangos versenynek negyedik éve van erdélyi fordulója is, melyet a Magyar Természettudományi Társulat, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervez Kolozsváron. Március 7-én Erdély 19 iskolájából több mint 60 hetedik és nyolcadik osztályos diák mérte össze tudását.

Mindkét évfolyamon hét különdíjat és három helyezést osztottak ki: a háromszéki versenyzők közül egy diákot díjaztak, Ráduly Rebekát, a csernátoni Végh Antal Általános Iskola hetedik osztályos diákját, aki első alkalommal vett részt a rangos megmérettetésen. Turóczi Andrea tanítványa különdíjban részesült.

A vetélkedő egyébként az egész Kárpát-medencére kiterjed, Felvidéktől Erdélyig, Vajdaságtól Kárpátaljáig fogja egybe azokat a 7–8. osztályos diákokat, akik hangsúlyosan érdeklődnek a biológia iránt. A verseny erdélyi fordulójának megszervezése révén a Sapientia EMTE elsősorban arra törekszik, hogy támogatást nyújtson az erdélyi közoktatásban zajló tehetséggondozásnak, hozzájáruljon az ifjú tehetségek már általános iskolai szinten történő szelekciójához, valamint hogy bekapcsolja őket a tehetséggondozás Kárpát-medencei hálózatába.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.