Felhívás!

Bábszínház járvány idején

Bábszínház járvány idején Cseperedő

A világméretet öltő koronavírus-járvány átrajzolta az életünket, a megszokott tevékenységek, események is változtak, alkalmazkodtak az előírásokhoz. A megyeszékhelyi Cimborák Bábszínház is egy felemás évadon van túl, bemutatók maradtak el a korlátozások miatt, online térben tartották a kapcsolatot közönségükkel. Az új évadban óvatosan terveznek, igyekeznek minden helyzetre felkészülni. Az október 20-ra tervezett, Részeg halottakat nem szolgálunk ki! című, 14 év felettieknek ajánlott előadásuk bemutatója kapcsán beszélgettünk Péter Orsolya társulatvezetővel a bábszínházról, az elmúlt hónapokról és a tervekről.

Az elmúlt évad kitűnően kezdődött. A Cimborák Bábszínház tavaly ősszel részt vett a IV. Fux Feszt – az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Fesztiválján, ahol a Vajda Zsuzsana és Pilári Gábor rendezte A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadás elnyerte a Fux Pál-látványdíjat. Decemberben egy új produkcióval jelentkeztek, a Páll-Gecse Ákos által rendezett A fák titkos szíve bábelőadással, aztán két közkedvelt darabot újítottak fel.

– Január–márciusi időszakban A rest legényről és a Bálna Béla (rendezte: Nagy-Lázár József) című bábos produkciókat újítottuk fel. Márciusban, a karantén előtti utolsó száz méteren sikerült 3 kamerás felvételt készíteni A rest legényről, magyar népmeséből készült bábelőadásunkról, amit a bábszínház világnapján vetítettünk a Facebook-oldalunkon – mondta Péter Orsolya.

A tavaszi karantén időszakát követően, nagyon szigorú feltételek mellett indult újra a tevékenység, és előrelátóan újabb előadásokat rögzítettek.

– Arra koncentráltunk, hogy a meglévő előadásainkat jó minőségben felvegyük. Egyrészt a bábszínház előadás-archívumához, másrészt azért is, ha még szembe találjuk magunkat hasonló karanténidőszakkal, akkor előadásainkat jó minőségben tudjuk vetíteni az online térben. Május–június folyamán rögzítettük a Bálna Béla, A halhatatlanságra vágyó királyfi és A fák titkos szíve előadásainkat. Június végén, 3 évadnyi együttműködést követően, Vincze Tímea munkatársnőnk elment a bábszínháztól. Így a 2019-ben elkészített, A buták versenye (rendező:  Dávid Péter) című előadást is szereplő-helyettesítéssel kényszerültünk felújítani. Szabadtéri előadás lévén, a nyár folyamán több alkalommal és több helyszínen játszottuk az előadást – fejtette ki a társulatvezető.

A járvány terjedésének megakadályozására hozott intézkedések miatt elmaradt az áprilisra tervezett Szent György és a Sárkány projektjük, és  nem jött létre egy betervezett új produkció sem.

– Az évadtervünkben Nagy-Lázár József kellett volna rendezzen egy a bábszínházba „beavató”, hároméves kortól ajánlott előadást. Ezt egy későbbi időpontra toltuk – tette hozzá.

Az új évad első bemutatójára október 20-án kerül sor. A 14 év feletti nézők számára készült, Részeg halottakat nem szolgálunk ki! című  előadásban Örkény István figuráinak síkbábjai elevenednek meg egy kirakatba épített színpadon. Október végén egy kisebbeknek szóló produkciót is műsorra tűznek.

– Sajnos a járványügyi intézkedések folyamatos újratervezésre kényszerítenek. Nagyon nehéz ilyen körülmények között évadot tervezni, főként vendégalkotókkal. Így az évadot lépésről lépésre tervezzük. A most készülő előadást, azzal a gondolattal indítottuk útjára, hogy próbáljunk arra ráerősíteni, hogy a bábszínház egy teljes értékű műfaj, ugyan kicsit más eszközrendszerrel és hatásmechanizmussal dolgozik, mégis képes érvényes előadásokat alkotni felnőtt közönségnek is. Emellett a forma, amit választottunk, is különleges, kirakat-előadás. Ezzel is picit reflektálni szeretnénk az aktuális világhelyzetre. A kulturális produkciók egyre bonyolultabb szabályrendszerek betartásával válnak csak elérhetővé. Miközben egyre jobban elszigetelnek egymástól. A láthatatlan fal a színész és néző között, jelen esetben egy látható, tapintható kirakat ablaka. Előadásonként 12 néző, a főtérre épített nézőtérről követheti az előadást. Kíváncsian várjuk, hogyan fogadják a nézők, a színpadra képzelt örkényi bábvilágot. Október végén, az óvodások és kisiskolások őszi vakációja alatt A fák titkos szíve című produkciót játsszuk – mondta Péter Orsolya.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.