Felhívás!

A zene világában

A zene világában Cseperedő

A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tizedik osztályos diákja, Sebestyén Lázár Regina első helyen végzett a marosvásárhelyi 7. „Egyenlő Eséllyel” Országos Etűdversenyen. A diáklánnyal és zongoratanárával, Kömíves Bokor Zsuzsával az online formában megszervezett versenyről, a felkészülésről és a tervekről beszélgettünk.

Regina rutinos versenyző, több megyei, regionális és országos verseny díjazottja. S bár a fő szakja zongora, nemrég a 11. alkalommal megszervezett Crai Nou nevet viselő országos klasszikus canto versenyre is benevezett, ahol második helyen végzett.

Hangszervetélkedőkön már elemista kora óta vesz részt.

– Első osztályos korom óta minden évben részt vettem a zongoraversenyeken, olimpiászokon, ahol első és harmadik díjakat kaptam. Tulceán a George Georgescu nemzetközi versenyen második helyezést értem el, a Mikrokozmosz országos zongoraversenyen pedig a második díj mellett egy Bartók Béla különdíjat is kaptam. Tavaly, 2017-ben és 2018-ban pedig részt vettem a Virtuózok által szervezett táborokban, ahol a sok kedves emlék mellett rengeteg tapasztalatot szereztem – magyarázta Regina.

Az, hogy online zajlott a vetélkedő, számára könnyebbséget jelentett.

– Olyan repertoárom van, amiket ezerféleképpen el lehet rontani. Mivel több felvétel készült egy bizonyos darabról, lehetőségünk volt a tanárnővel kiválasztani azt a videót, amelyik a legjobban sikerült, és azt beküldeni. Ezzel szemben élőben csak egy lehetőségem van, nagyobb a felelősség és általában a drukk miatt többet is hibázom – tette hozzá.

A járványügyi helyzet miatt az elmúlt időszakban sok verseny, előadás maradt el, a tanórák is online vannak, és ez elszomorítja.

– Nem találkozom annyit az osztálytársaimmal, nincs annyi előadás, szereplési lehetőség, mint ezelőtt, és ez nagyon elkedvetlenít. Egyszóval kevesebb a motivációm. Örültem annak, hogy ha online is, de hirdetnek meg versenyeket. Nyilván nem az eredményekért nevezek be a vetélkedőkre, hiszen elsősorban a szakmai fejlődésem a lényeg, viszont ezek az eredmények nekem lépcsőfokok, visszajelzések arra, hogy jó úton haladok. Természetesen nagyon örvendtem, amikor a tanárnőm közölte, hogy első helyezést értem el. Nemrég a Sokadalom c. versenyre neveztem be egy saját szerzeményemmel, és mindenképp szeretnék részt venni más versenyeken is, amennyiben lesznek – mondta a diáklány.

A siker, az elismerés tanárnak és diáknak egyaránt visszaigazolás, s erőt ad a folytatáshoz.

– A sikert együtt, közösen hozzuk létre, hogyha mindenki megteszi a saját „erőfeszítését”: ha a diák tehetsége mellé társul a kitartása, szorgalma és alázatossága, amit a szaktudásommal próbálok csiszolgatni, fényezgetni az évek során. A versenyre való felkészülés folyamatában a tanár és a diák munkája mellett elengedhetetlen a lelki támogatás, amit otthonról, a családjától kap a gyerek, mert igazán a szeretet, a mosoly és a törődés adhat lelkileg biztonságot egy gyereknek. A versenyek előtt elbeszélgetek a diákjaimmal, és tudatosítom bennük, hogy milyen sokat dolgoztak, hogy idáig eljussanak. Éreztetem, hogy mennyire bízom bennük, és igyekszem megerősíteni őket abban, hogy jók. Nem biztos, hogy sikerül mindig a legjobb formájukat hozni, de azt tudniuk kell, hogy attól ők még jók és minden verseny egy dobbantó a sikerhez és felkészít a következő megmérettetésre – magyarázta Kömíves Bokor Zsuzsanna.

Regina szabad idejében zenét komponál, ékszereket készít, sportol és kirándul.

Felnőttként is zenével szeretne foglalkozni.

– Zeneszerző és zongoratanárnő szeretnék lenni. Úgy gondolom, hogy ez a kettő egyszerre kivitelezhető lesz számomra – mondta.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások