Hirmondo

Faluséta Esztelneken

Faluséta Esztelneken

A Tegyünk Kézdiszékért civil tömörülés első alkalommal hozta tető alá a Faluséta Esztelneken nevű rendezvényt, aminek célja, hogy egy-egy település a szélesebb közönségnek is meg tudja mutatni kevésbé ismert vagy látható értékeit. A szombati, egész napos rendezvény során a településen templomtól templomig sétált a több mint száz érdeklődő, bepillantva Nagy Mózes szülőfalujának életébe.

 

A séta 10 órakor, az alsóesztelneki, Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostoloknak szentelt római katolikus templomnál kezdődött. A fallal körülvett műemlék templomot Ilyés K. Imre plébános mutatta be, felhívva a figyelmet a környék egyik legrégebbi, a 15. században épült templomának az érdekességeire, különös tekintettel annak gótikus elemeire. Jánó Zoltán kántor pedig Kolonics István kézdivásárhelyi orgonakészítő hangszerét szólaltatta meg, klasszikus zeneműveket adva elő.

 

 

A templomkert előtt zsíros kenyeret kínáltak, amit a felnőttek egy kupica pálinkával is elnyomtathattak.

 

 

 

A templom megtekintése után a falumúzeum következett, ahol az érdeklődők a jellegzetes falusi berendezéseket, ugyanakkor Kakas Zoltán Esztelnekről szóló kiállítását tekinthették meg. A múzeumot annak kezdeményezője és gondozója, Varga Katalin tanárnő mutatta be.

Az egykori iskola udvarán a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákjai előadták azt a reneszánsz, táncos villámcsődületet, amit Mátyás király tiszteletére állítottak össze. Képünk előterében az a rokonszenves kutyus látható, amely végigkísérte a sétálókat az egész falun.

A falubeliek az út szélén finom pánkóval, gyümölcsökkel, pálinkával, teával és szőlővel traktálták a séta résztvevőit.

Köntzey József az 1848-as szabadságharc háromszéki lőporgyárosának, Szacsvay Jánosnak az életét foglalta össze a hadianyag gyárosnak emléket állító plakett előtt. A több mint 300 éves Szacsvay–Köntzey-öregházat felújítás miatt nem lehetett megtekinteni.

A nap során a jelenlevők megtekintették az RHM Pants készruhagyárat, a ferences zárdát (képünkön) és a Szent György-kolostortemplomot is. P. Kakucs Szilveszter zárdafőnök elmondta: októberben megkezdődik az impozáns épület felújítása.

 

 

 

 

 

 

A rendezvény színfoltját képezte a szekérhúzó-verseny. Erre öt csapat nevezett be: a községi tanács, a Tegyünk Kézdiszékért, a Zöld Nap Egyesületnek két csapata és a helybeli ifjaké. A szekérre szalmabálákat és búzás zsákokat kellett feltenni, majd a lehető leggyorsabban célba jutni.

 

Fotó: Tóth László Első helyezett a tanács csapata lett, így ők nyerték a fődíjat, egy bárányt.

 

 

 

 

 

A séta végén a Jancsó Zoltán és segítői által főzött, rókagombával ízesített pityókatokányt fogyaszthatták el az érdeklődők. Nem maradt el Barta Vilmos, a Tegyünk Kézdiszékért civil tömörülés tagjának köszöntése, aki szombaton, Szent Mihály napján ünnepelte születésnapját. A köszöntőnótát Ábri Béla és zenekara húzta.

Hozzászólások