Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szent István-nap és búcsú a Perkőn

Szent István-nap és búcsú a Perkőn Kovászna megye

„Hitére mindig büszke volt e nép, e tájat Szentföldként emlegették, népe legyen méltó e megnevezéshez!” – hangzott el majd két évtizede a parancsolat, és a kézdiszékiek ezt meg is fogadták. A mai perkői Szent István-búcsú mindenképp erre utal.

Hirdetés
Hirdetés

Szent István egészalakos szobra egyedülálló egész Háromszéken. FOTÓ: KOCSIS KÁROLY

A Szentföldként aposztrofált Felső-Háromszék katolikus hívei immár évszázadok óda minden augusztus 20-án a Perkő-hegyen álló Szent István-kápolnánál emlékeznek első királyunkra, és ez idén sem volt másként. Újabban más vallásúak is szép számba jönnek ide, hiszen az évek során – a somlyóihoz hasonlóan – ez a búcsú is a magyar összetartozás ünnepévé nőtte ki magát, amit csak üdvözölni lehet. A házigazda Kézdiszentlélek, amint azt már megszokhattuk, ez alkalommal is gazdag programmal felruházott falunapot szervezett az esemény köré.

Fotó: Kocsis Károly

A Szent István-nap délelőtt 10 órakor kezdődött a névadó 2009. augusztus 20-án felavatott, a községközpontban álló szobránál. A székelyudvarhelyi Zavaczki Walter Levente szobrászművész 2,4 méter magas, kőből készült, egészalakos alkotása mint ilyen egyedülálló az egész megyében.

Fotó: Kocsis Károly

Dávid István, Ábri Béla, Olarasu Gabriella, Ábri László zenés felvezetése után az egybegyűlteket üdvözlő Marthi Andrea diáklány újfent hangsúlyozta, „ez a nap a magyarság összetartozásának, múltunk tiszteletének és jövőnkbe vetett hitünknek a jelképe”, aminek nemcsak a múlt felidézéséről kell szólnia, „hanem erősítse bennünk a közösséghez tartozás örömét, a reményt és a büszkeséget, hogy magyarok vagyunk.”

Fotó: Kocsis Károly

Beszédében Balogh Tibor, a község polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kárpát-medencében élő népek és nemzetek sorsa összefonódik. „Egyikünk sem lehet erős a másik gyengesége mellett. Ezért különösen fontos, hogy közösen építsük a jövőt – magyarok, románok és minden itt élő közösség –, mert csak így tudjuk megerősíteni térségünket, megtartani fiataljainkat, és gazdasági fejlődést biztosítani. Amiként Szent István felismerte, hogy a jövőhöz szövetségek és közös értékek kellenek, úgy nekünk is fel kell ismernünk: a megmaradás és a gyarapodás útja az együttműködésben rejlik” – fogalmazott. Ebben a munkában kiemelt szerepet tulajdonít a fiatal nemzedéknek. „Fontos, hogy lássák: a jövő nem valahol messze kezdődik, hanem itt, köztünk formálódik.”

Fotó: Kocsis Károly

Az elöljáró után Dévai Erika, a csíkszeredai főkonzulátus konzulja és Dinnyés József, Nyékládháza testvértelepülés alpolgármestere osztotta meg ünnepi gondolatait, majd a koszorúzást és Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános áldását követően az ünneplők, közel harminc lovas vezetésével elindultak a perkői kápolnához. A templom előtt csatlakozott hozzájuk a helyi keresztalja, valamint útközben más búcsújárók, sokan más irányból érkeztek, a kézdiszentkeresztiek például „a hegyen keresztül”.

Fotó: Kocsis Károly

Jó egyórás útjuk során elvégezték a keresztúti ájtatosságot is a közösségi összefogást is jelképező tizennégy stációnál. Igen, joggal beszélhetünk összefogásról, hiszen a kőkereszteket

  • a kézdivásárhelyi Szentháromság-egyházközség
  • Kézdialmás és Lemhény
  • Nyújtód és Kézdisárfalva
  • a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-egyházközség
  • Ozsdola és Bereck
  • Szentkatolna, Hatolyka és Imecsfalva
  • Torja és Futásfalva
  • Gelence, Hilib és Haraly
  • Kézdikővár és Kézdiszárazpatak
  • Kovászna
  • Bélafalva és Esztelnek
  • Zabola
  • Csernáton és Zágon, valamint
  • Kiszkászon és Kézdiszentlélek

katolikus közösségei állíttatták 2013-ban, és a kézdiszentléleki Bartalis család kőfaragó műhelyéből kerültek ki.

Fotó: Kocsis Károly

Fent a kápolnánál a búcsús szentmisét Bodó Imre nyugalmazott esperes celebrálta szentföldi paptársak jelenlétében. A jelenleg, 84 éves korában is Kézdiszárazpatakon szolgáló plébános éppen 60 évvel ezelőtt kezdte el lelkészi hivatását gyakorolni. Prédikációjában István király életét elevenítette fel, mondván, „egyedül ő fedezte fel, hogy a keresztény vallás, a keresztény életforma biztosítja a fennmaradást… Vallási, társadalmi szempontból egyaránt ő teremtette meg Magyarországot, és ő jelölte ki az utat a jövő felé.”

Fotó: Kocsis Károly

Az üzenetét is tolmácsolta, miszerint „engedni kell, hogy életünk és hitünk között legyen összhang. Ha az ember tanulmányozza a törvényt, szíve közel van az Istenhez; ha nem, távol marad tőle. Ha a szíved közel van az Istenhez, akkor nem elég csak nagy ünnepeken a templomba járni, vagy soha. Ha a szíved közel van Istenhez, nem jó az, ha a szüleidet, amikor megöregedtek, menhelyre, öregotthonba viszed. Ha a szíved közel van az Istenhez, akkor nem elég csak partner kapcsolatban élni, hanem Isten áldását kell kérni a házasságodra.” A végén Balogh Tibor polgármester nyilvánosan is felköszöntötte a gyémántmisés plébánost.

Fotó: Kocsis Károly

A szentmise után az Erdélyi Lovas-kaszkadőr Egyesület tagjai látványos bemutatóval szórakoztatták a közönséget, amely különféle árusok portékáiból válogathatott, illetve lacikonyhák ajánlatait ízlelgethette. Persze idén sokan voltak olyanok, akik az otthonról hozott étel-italt szedték elő a pokrócokra, és jó szívvel kínálgatták a régen látott rokonokat, ismerőseket.

Fotó: Kocsis Károly

A lelki feltöltődést kulturális csemegével lehetett dúsítani, amit néptáncosok és népdalelőadók biztosítottak, de sokakat már önmagába lenyűgözött a 738 méter magas hegy kínálta megunhatatlan panoráma. Este Bumeráng-koncerttel folytatódott a Szent István-nap, majd az Ego Sum és a Perkő Néptáncegyüttes közös produkcióját lehetett megtekinteni, 22 órakor őrtűzgyújtással tették fel a pontot az i-re.

 

Bodó Imre ny. esperes köszöntése

Most, a gyémántmise szentáldozatát követően szeretném szívből megköszönni a mai prédikációt és a biztató szavakat, amelyek erőt és iránymutatást adnak mindannyiunk számára.

Ritka ajándék az életben, amikor egy lelkipásztor hat évtizedes szolgálatát ünnepelhetjük, s még ritkább az, amikor valaki nyugdíjas évei után is töretlen hűséggel és odaadással munkálkodik az Úr szőlőskertjében. Immár 21 éve nyugdíjasként szolgálja közösségünket, különösen Szárazpatakon, amely a mi községünkhöz tartozik. Nemcsak szavaival és példamutató életével, hanem fáradhatatlan munkájával is erősíti a hívek közösségét.

84 évesen is szívén viseli nemcsak a lelki életet, hanem a templom és környékének felújítását, a fűtés megoldását, valamint a kántorlak rendbetételét is. Ez a példaértékű gondoskodás mindannyiunk számára nagy tanítás.

Különös jelentősége van annak is, hogy Szent István király ünnepén, augusztus 20-án, a perkői Szenthegyen is Ön lesz az ünnepi szentmise főcelebránsa – hiszen Szent István hite, államalapító bölcsessége és népét összetartó ereje egybehangzik azzal a lelkipásztori munkával, amelyet Ön végez közösségünkben.

Esperes Úr, a gyémántmise nemcsak az Ön szolgálatának ünnepe, hanem a mi közösségünk ünnepe is: annak a bizonyítéka, hogy a hűség, a kitartás és a lelkipásztori szeretet maradandó gyümölcsöt terem.

Adja a Jóisten, hogy egészségben, békében és szeretetben továbbra is közöttünk lehessen, példát és biztatást adva számunkra.

Isten éltesse a gyémántmisés Esperes Urat!

(Balogh Tibor polgármester köszöntője a búcsús szentmisét követően hangzott el.)

 

 

Fotó: Kocsis Károly

Fotó: Kocsis Károly

Fotó: Kocsis Károly

Fotó: Kocsis Károly

Fotó: Kocsis Károly

Fotó: Kocsis Károly

Fotó: Kocsis Károly

Fotó: Kocsis Károly

Fotó: Kocsis Károly

Fotó: Kocsis Károly

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás