Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újak a porondon

Újak a porondon Kovászna megye

Több új civil szervezet tűnt fel azon pályázók között, amelyek a Háromszéki Közösségi Alapítvány által szervezett idei, nyolcadik Civil Liciten szeretnék megnyerni a támogatók bizalmát, illetve rendezvényeik anyagi hátterét. Hét pályázó körül három kerül majd abba a kivételezett helyzetbe, hogy bemutatkozhasson és érveljen az által szervezett akció hasznossága, létjogosultsága mellett. A nevezési határidő lezárultával Bereczki Kingától, a HKA ügyvezető igazgatójától érdeklődtünk az esélyesekről.

Hirdetés
Hirdetés

Erdővidék egy, Kézdiszék öt, Sepsiszék két csapata versenyzik a liciten való részvételi lehetőségért. Az egészen frissen alapított baróti Kocka Egyesület táblagépekre kért támogatást, hogy novembertől májusig 30 fiatal természettudományos műveltségét gyarapítsa. A kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes hagyományos, de a közösségi emlékezetben elhalványult három székely ünnepet mutatna be több helyszínen is egy előadás keretében, ennek megvalósításához kért támogatást. A lelkes kézdiszentléleki fiatalokból álló és frissen alapított Laudo együttes a gyermekek, az ifjúság igényes zenei nevelését tűzte ki célul, ők is technikai felszerelést szeretnének ehhez a tervükhöz beszerezni a támogatásból. A Kézdiszentléleki Nők Egyesülete, partnerként a kézdiszentléleki betlehemes csoporttal idén első alkalommal szeretné Kovászna megyében tető alá hozni a Székelyföldi Betlehemes Találkozót. Ez a találkozó ugyan a hetedik lesz, de eddig Csíkszéken és Udvarhelyszéken szervezték. A tavaly lett volna az első alkalom, hogy a találkozó Háromszéken jöjjön létre, sajnos a járvány miatt elmaradt. A találkozón 15 székelyföldi, felnőtt hagyományőrző csoport mutatná be betlehemi játékát Felső-Háromszék templomaiban, amelyből 14 csoport csík-, gyergyó- és udvarhelyszéki, egy pedig kézdiszentléleki.  A Szentkereszty Stefánia Alapítvány jövő áprilisban egy nyílt napot szervezne, hogy egészségesek és fogyatékosok közelebb kerülhessenek egymás elfogadáséhoz. Az Apor Péter Egyesület egy gasztróeseménnyel készül, szintén tavasszal, főzőnapot és kiállítást szervezne. Végül a Turulmadár Iroda a külföldön népszerű TEDx beszélgetések mintájára itthon is szervezne egy hasonló 90 perces előadássorozatot, amin ugyan fizetős a részvétel, de a közönség 20%-nak ingyenes belépést biztosítanának.

Az elmúlt évek hagyományához híven idén élőben, a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban szervezik meg a Civil Licitet a HKA legnagyobb adománygyűjtő eseményét, melyet tavaly csak a kényszer hatására helyeztek át az online térbe, és amelyen egyenként 5000 lej a projektenként kitűzött elérendő anyagi támogatás. Persze lehet több is, illetve a szervezkedők más forrásokból is kiegészíthetik a liciten nyert összeget. Hogy október 20-án melyik jut a Civil Liciten a mecénások elé, azt a HKA bírálóbizottsága dönti el, jelenleg a hét pályázat mellett egy nyolcadik esetében a formai elégtelenség miatt kétséges a részvétel. A fő kritérium, mely a döntést segíti, mennyire a közösségnek hasznos, valós igényekre alapozott rendezvényről van szó, mennyire jogosult a ráfordítás.

Eddig már számtalan jó cél valósult meg a mecénások jóvoltából, többek között idősek gondozására, erdőültetésre, gyermekek délutáni oktatására, intergenerációs programra, tehetséges gyermekek jutalomkirándulására, iskolások honismereti kirándulásaira, szegény családok karácsonyára jutott a nagylelkű adakozóknak köszönhetően. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás