Hirmondo

2017. augusztus 17.

Ismét jó célért tekernek

Ismét jó célért tekernek

Szeptember elsején megismétli az eddigiekben is szép sikereket elért adománygyűjtő akcióját a Háromszéki Közösségi Alapítvány. A Tekerj velünk egy jó célért! akció ezúttal szentgyörgyi kutyafuttatók kialakításáért történik. A szervezők úgy gondolják, ezek nemcsak a négylábúak gazdáinak, hanem minden városlakónak hasznára válnak. A tegnapi sajtótájékoztatón a részleteket is megtudhattuk.

„Szeretnék a zenémmel hozzájárulni az emberek életéhez”

„Szeretnék a zenémmel hozzájárulni az emberek életéhez”

Gyerekként mindenkinek vannak álmai, amiket, ha felnő, szeretne valóra váltani. Az idő múlásával azonban ezek sokunkból kikopnak, míg mások felteszik az egész életüket a megvalósításukra. A kézdivásárhelyi, 24 éves Katona Tamás a második csoport táborát erősíti, hiszen gyerekkora óta áldozatos munkával, naponta tesz azért, hogy valóra váltsa az álmát, és sikeres dobossá váljon.