Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Versek a természetről

Versek a természetről Sport

Szerda délután az Erzsébet Teremben mutatta be az Ott, ahol zúgnak a fenyvesek című verseskötetét a kézdivásárhelyi Domokos Béla. A szép számban összegyűlt közönségnek a szerző olvasott fel munkáiból.

A kötetet Salamon Ferenc nyugalmazott magyartanár méltatta, aki megköszönte barátjának, Domokos Bélának, amiért őt kérte fel a második kötete bevezetőjének megírására is. A szerző első kötete 2013-ban jelent meg Őszi hangulatok címmel. Az Ott, ahol zúgnak a fenyvesek című kötet Salamon szerint nem lett annyira vaskos, mint az előző, de annál tömörebb és gondolatébresztőbb verseket tartalmaz. A címválasztás kapcsán elhangzott, a szerző az égbe meredő fenyvesek vidékén, Hargita megyében látott napvilágot, és a verseiben is sokat foglalkozik a természettel, az erdőkkel.

Hirdetés
Hirdetés

Domokos Béla elmondta, a versek megírásánál három dolgot tartott szem előtt: elsősorban azt, hogy legyenek tartalmasak, de mondanivalójuk egyszerű szavakkal legyen kifejezve, míg a harmadik szempont a természet nagyszerűségének bemutatása volt. A kötetbemutató előtt az érdeklődők megtekinthették a helyi Nagy József makettkiállítását.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás