Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Támogatás a csapatsportoknak

Támogatás a csapatsportoknak Sport

Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a két önkormányzat ezután kiemelten támogatja a céhes város három legeredményesebb csapatsportágát: a kosárlabdát, a labdarúgást és a jégkorongot.

Egységes támogatásban egyezett meg a városi önkormányzat és a megyei tanács, ami a sportot illeti – fogalmazott Bokor Tibor polgármester az október 11-én tartott sajtótájékoztatón. Az együttműködés célja, hogy legyen Kézdivásárhelynek három olyan szakosztálya, amely a kiemelt anyagi támogatás révén jobb eredményeket tud felmutatni. Kézdivásárhely önkormányzata 660.000 lejt különített el erre a célra, a megyei tanács további 650.000 lejt tesz hozzá az összeghez. A szakosztályok a helyi önkormányzattal már aláírták a szerződést, a pénteki sajtótájékoztató másik apropója a megyei tanáccsal kötött szerződés aláírása volt.

Tamás Sándor szerint ez a támogatás biztosíték is egyben, hogy az év eleji bizonytalan időszakban is tudnak dolgozni a szakosztályok, nem kell megvárniuk a költségvetés elfogadását. „Hangsúlyosan felvállaltuk e három sportág anyagi támogatását, egy sportévadnyi időre kötöttünk velük szerződést. Az edzők így nyugodtan tudják tervezni a jövőt, és csak az a dolguk, hogy jó eredményt tudjanak felmutatni. A kulcsszó eredményesen felhasználni a pénzt, ha ez megvan, bizton állíthatom, hogy jövőre folytatjuk a támogatást, és új megoldásokat is igyekszünk találni” – ígérte.

A legnagyobb összegű támogatást a futballszakosztály kapja, ennek összértéke 600 ezer lej, 450 ezer lejt a kézdivásárhelyi tanács biztosít, míg a megyei önkormányzat 150 ezer lejjel járul hozzá. Ebből az összegből a teremlabdarúgó-szakosztály is részesül. A kosárlabda-szakosztály összesen 590.000 lejes keretből gazdálkodhat, ebből 150.000 lejt a helyi költségvetésből különítettek el, 440.000 lejt a megyei tanács folyósít. A jégkorongozók 120.000 lejes támogatást kapnak, ezt fele-fele arányban folyósította a két önkormányzat.

Hirdetés
Hirdetés

Bokor Tibor azt is kiemelte, hogy más sportágak támogatására további 80 ezer lejt különítettek el, ezekre lehetett pályázni a helyi önkormányzatnál. „Határozott véleményem, hogy a sportot támogatni kell, fontos, hogy a fiatalok hasznosan töltsék szabadidejüket. Az anyagi támogatás mellett a meglévő sportbázisokat is folyamatosan fejlesztjük: a kosarasok bekerültek az első ligába, erre nagyon büszkék vagyunk, szükség volt egy új kijelzőre, amit meg is vásároltunk, 100.000 lej értékben. A nyár folyamán felújítottuk a focipálya öltözőit, napok kérdése és felszerelik az új bútorokat is. Idén szeretnénk egy újabb harmadot lefödni a Sinkovits Stadion lelátójából, ugyanakkor műfüves pályát tervezünk Nyujtódra. A pálya kivitelezési értéke 200.000 lej, erre 25.000 lejt pályáztunk meg a megyei tanácstól, a többit a helyi önkormányzat teszi hozzá” – részletezte a polgármester.

A sajtótájékoztatón a szakosztályok képviselői számoltak be újdonságokról, tervekről. Kiderült például, hogy a kosárlabda esetében a 17 éve elkezdett munka gyümölcse beérett, a legfelsőbb szinten képviselik a várost, ráadásul az itt nevelkedett játékosokkal a román válogatottban is számolnak. A jégkorong-szakosztály még a folyamat elején tart, de a műjégpálya elkészülte új lendületet adott ennek a folyamatnak, amelynek végcélja, hogy felnőtt élvonalbeli csapata legyen Kézdivásárhelynek, már a Kézdi SIC nevet is lefoglalták.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. október 14., 9:04
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Tamás Sándor szavait idézve: „Az edzők így nyugodtan tudják tervezni a jövőt, és csak az a dolguk, hogy jó eredményt tudjanak felmutatni. „, ezt a nagypályás fotbalra is értette? Ha igen, akkor előbb egy szakembert kellene hozni, mert jelen helyzetbe itt minden van csak komoly, jövőre biztató munka nincs és igy kár a pénzért…

  • User
    Dátum: 2019. október 14., 13:20
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Támogatást oda kéne irányítani ahol éveken keresztül eredményes és komoly munka folyik mint pl.kosárlabda, cselgáncs, asztalitenisz.
    Sajnos a sportot is kampányra használják.