Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Pályafutása csúcspontja

Szőcs Bernadette került az élre a női felnőtt európai asztaliteniszezők legfrissebb, kedden közzétett ranglistáján. A marosvásárhelyi születésű versenyző az elmúlt időszakban a második helyet foglalta el az európai rangsorban az osztrák Sofia Polcanova mögött, akit viszont most sikerült megelőznie. A harmadik helyen szintén egy romániai sportoló, Elizabeta Samara található. Szőcs Bernadette a világranglistán a 17. helyen áll, előtte kizárólag ázsiai versenyzők vannak. Az első öt helyen kínai asztaliteniszezők állnak, a világelső Ning Ding. A férfi mezőnyben Szőcs Hunor a 39. helyezett Európában, és a 82. a világranglistán, amelyen a legjobb romániai Ovidiu Ionescu, aki a 39. pozíciót birtokolja. Az ifjúsági korosztályban is bizonyítanak a romániai sportolók, közülük Cristian Pletea a legjobban rangsorolt az U21-eseknél, ahol a kilencedik a világon, míg Tania Plaian az ötödik az U18-as kategóriában.

Először nyerték meg a regionálist

Az FTC–Telekom először nyerte meg a jégkorong Erste Ligát, miután a finálé keddi, ötödik mérkőzésén 5–2-re legyőzte a Csíkszeredát, ezzel 4–1-re megnyerte a párharcot. A zöld-fehérek 22 év után egyben a magyar bajnoki címet is elhódították a 2018/19-es idényben. A Hargita megyei együttes egy hete 7–3-as sikerével elvette az alap- és középszakasz-győztes zöld-fehérek pályaelőnyét, a Ferencváros másnap 7–2-es győzelemmel egyenlített. Ezt követően a Vákár Lajos Műjégpályán szombaton hosszabbítás után 2–1-re, vasárnap pedig rendes játékidőben 3–2-re nyert az FTC, így egy győzelemre került a végső sikertől. Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcot a Ferencváros nyerte 4–1-es összesítéssel. A találkozót követően átadták a szezon legjobbjainak járó elismeréseket. A legjobb kapus Hetényi Zoltán (Debreceni EAC), a legjobb védő Varga Arnold (Újpesti TE), a legjobb csatár pedig Nagy Gergő (FTC-Telekom) lett. A finálé legértékesebb játékosának a ferencvárosi Pavuk Attilát választották, aki az öt mérkőzésen két góllal és hat gólpasszal segítette csapatát.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük