Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Novákot jelölték a tisztségre

Novákot jelölték a tisztségre Sport

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tájékoztatása szerint a csíkszeredai Novák Károly Eduárdot jelölik sportminiszternek az alakuló, új román kormányba. Az RMDSZ hétfői online ülésén megszavazta a romániai kormányalakításban való részvételét, majd arról is megegyezés született, kiket és milyen tisztségekre jelöl a párt az új kormányba.

Ifjúsági és sportminiszternek Novák Károly Eduárdot, a csíkszeredai születésű, paralimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok kerékpározót jelölték. 2012-ben Londonban aranyérmet szerzett, ezzel ő lett Székelyföld és egyben Románia első paralimpiai bajnoka. 2013-ban a Román Kerékpáros Szövetség elnökének is megválasztották.

Hirdetés
Hirdetés

„Megtiszteltetésnek érzem, hogy sportminiszternek javasolt az RMDSZ, és egyben köszönöm a bizalmat” – írta a miniszterjelöltség kapcsán a közösségi oldalán Novák Károly Eduárd. „Örülök, hogy az összes eddig elért eredményem és erőfeszítésem, úgy mint sportoló, vagy épp előadó, avagy a Román Kerékpáros Szövetség elnöke, ehhez az ajánláshoz vezetett. Tudatában vagyok a tisztséggel járó feladatoknak, a kihívásoknak, amiket ez magával hoz, de meggyőződésem, hogy egy megfelelő csapattal nagyszerű dolgokat tudunk tenni a román sportért, a tehetséggel rendelkező fiatalokért és a mi bajnokainkért. A sport szerepe a mi életünkben, mindannyiunkéban alapvető, nem hiszem, hogy ezt bárki is cáfolná. Stabilitást szeretnék hozni, egy olyan irányt kitűzni, amely pozitívan hat a román sportra. A növekedés kulcsfontosságú, és minden sportágban érezhető kell legyen. Szükséges, hogy olyan szinten tisztában legyünk a fair play fogalmával, mint még soha, elismerjük a bajnokainkat, támogassuk a tehetségeket és minél messzebb juttassuk a román sportot a nagyvilágban.”

Jelenleg a craiovai, 41 éves Ionuț Marian Stroe vezeti a sportminisztériumot, aki a PNL színeiben futott be politikai karriert.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások