Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megvédte címét a Sepsi-SIC

Megvédte címét a Sepsi-SIC Sport

Csapnivaló, szégyenteljes bíráskodás ellenére is a sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC csapata nyerte meg az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokságot! A háromszékiek a döntő negyedik mérkőzésén is legyőzték a Kolozsvár gárdáját, így 3-1 arányban megvédték a címüket.

A meccs elején felváltva estek a kosarak, s a vendég Sepsi-SIC az első negyed felére tudott valamivel nagyobb, hárompontos előnyhöz jutni (6-9), igaz, Kolozsvár ekkor rátapadt, és rövidesen átvette a vezetést: 10-9. Ezt követően fej fej mellett haladt a két együttes, de végül a különbség gyorsan visszaállt, és a zöld-fehérek újra három pontra növelték a különbséget (13-16). Azonban még mindig volt három perc az első negyedből, a hazaiak nem tétlenkedtek, és rövidesen ki is egyenlítettek. Jött a Sepsi válasza, de végül Kolozsvár együttesének sikerült átvenni a vezetést, majd a szakasz hárompontos hazai előnnyel ért véget: 23-20.

A második negyed kezdetén, miközben Kolozsvár 3 perc alatt dobott kilenc pontot, addig a Sepsi egyet sem, majd a hazai együttes tovább növelte a különbséget tíz pontra (30-20). A szakasz második felében azonban kezdett jönni a Sepsi-SIC válasza, és így rövidesen három pontra felzárkóztak a zöld-fehérek, majd egyenlítettek, és végül a találkozó első fele ötpontos vendégelőnnyel ért véget: 37-42.

A második játékrész első perceiben Kolozsvárnak gyorsan sikerült visszajönni játékba, majd átvenni a vezetést (48-44), de a feszült hangulatban zajló szakasz 6. percében a Sepsi-SIC újra kiegyenlített: 49-49. Ekkor a hazaiak elkapták a fonalat, így a zöld-fehérek a félidőben jegyzett ötpontos előnyükből nyolc pontos hátrányba kerültek a szakasz végére: 59-51.

A záró negyedre egy másik Sepsi-SIC lépett pályára, és rövidesen lefaragta hátrányát két pontra (62-60), majd az ellenfél is belendült, és „szerencséjükre” mindig akadt egy bíró is, aki besegítsen. Így az 5. percben már nyolcpontos különbséget mutatott az eredményjelző tábla: 70-62. Ezt sikerült két ponttal csökkenteni, de akkorra már a csapnivaló bíráskodás annyira elszakította a cérnát Zoran Mikesnél, hogy intett: a Sepsi hagyja el a termet. A kispadosok a vezetőséggel közösen el is indultak a kijárat felé, ám a pályán tartózkodó zöld-fehér mezesek nem mozdultak, szemmel láthatóan nem értették, mi történik.

Végül mindenki visszament a helyére, de Zorannak kiosztottak egy technikait, és lévén, hogy ez már a második volt, végül csak el kellett hagynia a termet. A játék ezt követően az idegek harca volt, ám a történtek a zöld-fehéreket felpörgették, a hazaiak pedig kissé összeestek. Négy perccel a találkozó vége előtt átvettük a vezetést, és innen már nem volt megállj. Még két perc volt hátra, és a SIC már nyolcpontos előnnyel tekintgethetett az aranyérem felé, és a különbség csak nőtt, és végül a Kolozsvári Egyetem otthonában szerezte meg fennállása második bajnoki címét! Végeredmény: 76-85.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. április 28., 7:37
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Hat igen, ilyenek a birok, csak azt nem ertem, hogy a federacio miert nem csinal semmit ez ellen… En a felvetelek alapjan elemeznem mindegyik merkozest, es ha a merkozesen tobb mint 5 tisztan lathato biroi hiba volt, eltiltanam az illeto birokat 1 honapra, a masodik kicsapongasnala pedig 6 honapra. Akkor biztos nem csalnanak (favorizalnanak). Tisztelet a kivetel.