Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megizzadtak a győzelemért

Megizzadtak a győzelemért Sport

Háromból harmadik bajnoki mérkőzését is megnyerte a címvédő Sepsi–SIC, amely szombaton kiváló harmadik negyedbeli játékának köszönhetően 82-69 arányban bizonyult jobbnak a vendéglátó Galaci Phoenixnél. A sepsiszentgyörgyieknek rendkívül feszes az időbeosztása, szerdán már a török Hatay BB-t fogadják a Sepsi Arénában.

A Sepsi–SIC csütörtökön az Energa Torun otthonában elszenvedett 84-69-es vereséggel debütált az Európa-kupa D-csoportjában, és akárcsak akkor, a szombati bajnokin sem léphetett pályára a sérült Gödri-Părău, Dzankic és Webb sem. A mérkőzés első felében fej-fej mellett haladtak a csapatok, a mutatott hullámzó játékuk ellenére végig a szentgyörgyiek vezettek. Szünet után magukra találtak a zöld-fehérek mind támadásban, mind védekezésben, és mindössze 9 pontot engedélyeztek a Duna-partiaknak. Lepattanózásban jóval hatékonyabbak voltak a mieink, illetve a dobószázalékukra sem lehetett panasz, kísérleteik 53 százaléka a gyűrűben landolt. Az utolsó negyedet ugyan a házigazdák nyerték meg, viszont a Sepsi–SIC győzelme nem forgott veszélyben, továbbra is hibátlanul állnak a rangsor élén. Végeredmény: Galaci Phoenix – Sepsi–SIC 82-69 (23-24, 20-23, 9-21, 17-14).

A Sepsi–SIC legeredményesebb játékosa a 23 pontot dobó Sydney Wallace volt, míg a Phoenix legjobbjaként a szintén 23 egységig jutó Miljana Dzombeta tűnt ki. Sepsi–SIC: Kilin 4, Stoenescu 12/12, Hamilton-Carter 4, Neagu 4, Marshall 21/6. Cserék: Wallace 23/9, Fontaine 10, Kress 4, Mikes, Kovács, Huțanu. Vezetőedző: Zoran Mikes.

A Sepsi–SIC legközelebb az Európa-kupa csoportkörének második fordulójában, szerdán 19 órától a török Hatay BB csapatát fogadja a Sepsi Arénában.

„Az ellenfélnek hét napja volt, hogy felkészüljön erre a mérkőzésre, és nagyon motiváltak voltak ellenünk, tudjuk, minden csapat a bajnokot akarja legyőzni. A meccs előtt sokat utaztunk, és volt egy dobóedzésünk, illetve a játékunkra hatással volt az is, hogy az Európa-kupában veszítettünk. A második félidőben jobban összpontosítottunk, de az első játékrészben elkövetett hibák segítenek abban, hogy a következő mérkőzésen jobbak legyünk. Ebben a zsúfolt versenynaptárban el kell felejtenünk, ami mögöttünk van, és koncentrálni kell a következő mérkőzésre” – értékelt Zoran Mikes vezetőedző, kiemelve, hogy a Hatay BB ellen nincs veszítenivalójuk.

További eredmények: Temesvári SCM–Szatmárnémeti VSK 57-69, Aradi ICIM–Kolozsvári U 62-71, CSBT Alexandria–Brassói Olimpia 72-71, Gyulafehérvári CSU–Marosvásárhelyi Sirius 80-64. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük