Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Készülnek a kosaraslányok

Készülnek a kosaraslányok Sport

Ha kis létszámban is, de megkezdte az alapozást a Nemzeti Liga 2020–2021-es idényére a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata. A koronavírus-járvány okozta problémák miatt a kosárlabdasportban is nagy a bizonytalanság, jelen állás szerint jövő hónap közepén, a Román-kupa tornájával kezdődhet a 2020–2021-es idény, novemberben pedig az első bajnoki tornát rendezhetik.

A Farkas Alpár irányította együttes játékoskerete lassan körvonalazódik, a távozók mellett csak egy érkező neve ismert. Amint arról beszámoltunk, nem tér vissza a csapat két korábbi légiósa, az amerikai Kayla Mobley és Jade Vega, de a sepsiszentgyörgyi Holinka-Miklós Hanna is Debrecenben folytatja tanulmányait és pályafutását.

Hirdetés
Hirdetés

„Jelen pillanatban tárgyalunk arról, hogy Ramona Danalache visszajön-e hozzánk, vagy sem, de még nem tudunk semmi konkrétat. Az ifjúsági lányok mellett a tengerentúlról hazaértő Lénárt Paula játéka biztos egyelőre, de mindenképp szeretnénk kintről, valószínűleg amerikai játékosokkal erősíteni” – tudtuk meg Farkas edzőtől.

Lénárt Paula nyolcévnyi idegenlégióskodás után tér vissza nevelőegyütteséhez. A 24 esztendős román válogatott kosaras 2012–2015 között Pécsen és Szekszárdon játszott, majd 2015–2016-ban az amerikai Massachussets állambeli Norfield Mount Hermon, s ezt követően 2016–2020 között pedig az Ivy League-béli Darthmouth College csapatát erősítette. Paula legutóbbi tengere túli szezonjában nyolcszor ért el dupla-duplát, csapata legjobb lepattanózója volt, meccsenként átlagban 25 percet töltött a pályán és ez idő alatt 6,2 pontot, valamint 7,1 leszedett labdát jegyzett. A kiváló játékosnak volt ajánlata Spanyolországból és Angliából is, ám mégis úgy határozott, hogy hazaköltözik Háromszékre, és segíti a kék-fehér mezes együttest a Nemzeti Ligában.

A céhes városi klub a jövőben is kitart azon elhatározása mellett, hogy elsősorban a saját nevelésű és környékbeli fiatalokra alapoz. A rutinosabb felsőháromszéki kosarasok közül maradna a soron következő idényre is Debreczi Iringó, Czimbalmos Tímea és Domokos Réka, de az utánpótláskorúak – Kozman Kriszta, Bara Németh Beáta, Bandi Blanka, Tuchilus Kriszta, Lénárt Andrea, Ardelean Rebeka, Bandi Fruzsina – is biztosan kapnak lehetőséget a 2020–2021-es szezonban.

„Ezekben a nehéz időkben az első és legfontosabb célkitűzésünk az, hogy ott tudjunk lenni a bajnokságban, mérkőzéseket játsszunk, és nem utolsó sorban fejezzük is be a pontvadászatot. A terveinkbe beleszólhat a jelenlegi egészségügyi helyzet, ezért nem is tűztük ki olyan célokat, hogy hányadik helyen kéne végezzünk. Ha mégis meg kellene határozzak egyet, akkor azt szeretném, ha az ifi játékosaink több játéklehetőséghez jussanak, ezáltal még több tapasztalatot szerezzenek és ráneveljük őket arra, hogy a jövőben egyre jobban tudjanak segíteni a csapaton” – fogalmazott Farkas Alpár.

Mint ismeretes az elmúlt szezonban a KSE a Nemzeti Liga meglepetés csapata volt: az alapszakaszbeli negyedik hely után középszakaszbeli csoportjának a legjobbja lett, a bajnokság felfüggesztésének pillanatában az alsóházi rájátszásra készült. Emellett fennállása során először jutott be a Román-kupa négyes döntőjébe.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük