Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Háromgólos vereség

Háromgólos vereség Sport

A KSE harmadosztályos labdarúgócsapata tegnap délután pótolta Ploieşti-en a 8. fordulóból elhalasztott, Astra 2 elleni mérkőzését. A találkozót eredetileg azért kellett elnapolni, mert a házigazdák keretében többen megfertőződtek a koronavírussal, a sors fintoraként a kézdivásárhelyiek ugyanebből az okból kifolyólag tartalékosan vállalták a kiszállást.

A hiányzók dacára nem feltartott kézzel állt ki idegenben a Bunduc – Zsombori, Postolică (Péter, 60.), Tankó, Gáll, Gajdó G., Gazda (Solovăstru, 60.), Babei, Telcean (Gyerő, 70.), Mojzi (Bandi, 46.), Becze (Vasiloi, 46.) összetételű kézdivásárhelyi csapat, amely az első félidőben több veszélyes helyzetig is eljutott, azonban nem sikerült bevenniük a hazai kaput. Az Astra 2 szünet előtt egy szögletet követően megszerezte a vezetést (1–0), majd alig kezdődött meg a második félidő, büntetőhöz is jutott, amit viszont nem tudott értékesíteni. Az egygólos hátrányban játszó Kézdivásárhelyi SE kitámadott, a hazaiak pedig ezt kihasználva ellentámadásból kétszer is betaláltak, eldöntve a három pont sorsát. Astra 2 – KSE 3–0.

Hirdetés
Hirdetés

A KSE sorozatban második vereségét szenvedte el, szombaton újabb nehéz összecsapás vár a céhes városiakra, az idei utolsó mérkőzésen az éllovas Brassói Corona látogat a Sinkovits Stadionba.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás