Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ankarában a Sepsi-SIC

Ankarában a Sepsi-SIC Sport

A Sepsi-SIC elutazott Törökországba, ahol ma 16 órától a Nesibe Aydin vendégeként lép pályára Ankarában a női kosárlabda Európa-kupában. Zoran Mikes vezetőedző nehéz kiszállásra számít, és ezúttal is a maximumot várja el csapatától.

Mint ismert, a Sepsi-SIC sikerrel vette az első csoportmérkőzést, nagy csatában 76–75-re legyűrte az Elitzur Holon együttesét, ugyanakkor a Nesibe Aydin is győztesen debütált, 67–49 arányban nyert a másik török alakulat, a Bursa Uludag Basketbol ellen. Erman Okerman edző alakulata hazája bajnokságban négy fordulót követően négy győzelemmel első a táblázatban, csakúgy, mint a Sepsi-SIC a Nemzeti Ligában.

„Nehéz hét vár ránk, de tudtuk, mire vállalkozunk, amikor beneveztünk az Európa-kupába. A játékosoknak is jobb, ha folyamatosan játékban vannak, mindenki jobban szeret mérkőzést játszani, mint edzeni. Az edzettségünkkel nincs gond, készen állunk a következő húsz nap kihívásaira, mérkőzésről mérkőzésre haladunk. Keményen dolgoztunk, hogy megnehezítsük az ellenfelek dolgát, és ha ez elég lesz a győzelemhez, nagyon büszke leszek a csapatra” – nyilatkozta az elutazás előtt Zoran Mikes vezetőedző, méltatva a Nesibe csapatát.

Fotó: Sepsi-SIC

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük