Felhívás!

Fontosabb kéne legyen a járvány, mint a politikai játszmák

Fontosabb kéne legyen a járvány, mint a politikai játszmák Közérdekű

Megindokolta döntését az Alkotmánybíróság azzal kapcsolatban, hogy a Szociáldemokrata Párt szerint Klaus Johannis elnök döntései sértik az alkotmány szellemét. Ugyanakkor, több központi lap is arról cikkezik, hogy felelőtlenség, ami jelenleg a politikai életben tapasztalható, annak fényében, hogy koronavírus-járvány fenyegeti az országot. 

Mint ismeretes, az Alkotmánybíróság nemrég megállapította, hogy Klaus Johannis alkotmányos konfliktusba került a parlamenttel, amikor másodszor is Ludovic Orbant bízta meg kormányalakítással. A testület szavazattöbbséggel hozott határozatában leszögezte: a kormányalakítási megbízásnak az kell legyen a célja, hogy a jelölt parlamenti többséget szerezzen egy új kormány beiktatása érdekében, nem pedig az, hogy a parlament leszavazza a kormányfő jelöltet és közelebb vigye az Johannist annak feloszlatásához. 

Egy, az Adevărul portálon megjelent cikk szerint, az Alkotmánybíróság rámutatott, az elnöknek nem kellene kiprovokálnia az előrehozott választásokat, mivel ez csak különleges esetben és a parlament összes tagjának hozzájárulásával történhet meg. Az alkotmány 89-es bekezdése értelmében akkor lehet előrehozott választást szervezni, ha az elnök feloszlatja a parlamentet. A parlament feloszlatása azonban csak a két ház elnökeivel és a parlamenti csoportok (pártok és független csoportosulások) vezetőivel tartott elnöki tanácskozás után történhet meg, és csak abban az esetben, ha az első javaslattól számított 60 napos határidőn belül a parlament két kormányt is elutasít. Ugyanakkor, az év folyamán a parlament egyetlen alkalommal oszlatható fel és ez nem történhet meg az elnök mandátumának utolsó hat hónapjában. Az alkotmánybírák indoklása szerint előrehozott választást szervezni bonyolult eljárás, mivel az alkotmányos mechanizmust úgy alakították ki, hogy ilyen helyzetek csak rendkívüli esetekben történhessenek. 

Az államfő több miniszterelnököt is javasolhat a parlamentnek annak érdekében, hogy sikerüljön beiktatni a kormányt. Az alkotmánybíróság javaslata szerint, mivel a parlament feloszlatásához konszenzusra kellene jutni az összes párttal és politikai szereplővel, az elnöknek pedig csak úgynevezett mediátor szerepe van, az lenne a legjobb, ha Johannis olyan személynek adna megbízást, aki nem jelenti ki a pártokkal való konzultálások előtt és alatt, hogy az előrehozott választások híve. 

Dan Tapalagă újságíró a G4Media.ro portálon írt vezércikkében annak a véleményének adott hangot, miszerint a PNL vezető politikusai az országot fenyegető koronavírus járványt is minimalizálták nyilatkozataikban, Monica Anisie tanügyminiszter például még hétfő reggel indokolatlannak nevezte az iskolák bezárását. Mint mondta, a felügyelet nélkül hagyott gyerekek nagyobb veszélynek vannak kitéve otthon, mint az iskolában. A szerző szerint a készenléti hatóságok már múlt vasárnap figyelmeztették Ludovic Orbant a helyzet súlyosbodásáról és kérték az iskolaszünetet, amit az ügyvivő kormányfő határozottan elutasított. Csak később, az országos vészhelyzeti bizottság ülését követően jelentette ki hétfőn este, hogy elrendelték az oktatás felfüggesztését.

Tapalagă szerint csak egy cinikus politikai húzás állhat amögött, hogy Ludovic Orban elutasította azokat a rendelkezéseket, amelyek a vírus terjedését fékezhetik, és amelyeket más országokban már bevezettek. Valószínűsíthető, hogy amennyiben Orban elfogadja Raed Arafat ajánlását, hogy zárják be korábban az iskolákat, elismerte volna, hogy a helyzet súlyos és az ország nem működhet tovább átmeneti kormányzással. A szerző megjegyzi: az elnöknek és az államfőnek csak egyetlen politikai projektje kellene legyen most, hogy helyesen menedzseljék a kialakult helyzetet, mert az országnak teljes, felelős kormányra van szüksége minél előbb. 

Az országban jelenleg huszonöt személynél mutatták ki eddig a koronavírust – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport, hozzátéve, hogy a 25-ből 5 személyt már gyógyultnak nyilvánítottak. Az illetékesek azt is közölték, hogy Bukarestben nyolc személy COVID-19 teszteredményei lettek pozitívak.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.